Külföld

Megdöntenék a thai kormányt

admin
admin

2010. 03. 13. 16:54

Emberek tízezrei özönlöttek szombaton a thai fővárosba, Bangkokba, hogy egy vasárnapra kitűzött demonstrációval kikényszerítsék a kormány lemondását.

A négy évvel ezelőtt megdöntött thai kormányfő, Thakszin Sinavatra híveinek katonai ellenőrző pontokon kellett túljutniuk, s egyedül a legnagyobb ellenőrző pontnál, a Bangkoktól északra fekvő Ayutthayanál 35 ezer érkezőt számoltak meg.

Az egykori miniszterelnök hívei, a “vörös ingesek” mindenkit mozgósítani igyekeznek Abhiszit Veddzsadzsiva kormánya ellen, s azzal számolnak, hogy vasárnap körülbelül 600 ezer ember vesz majd részt a demonstráción. “Ez alkalommal hosszú harca készülünk, ám ha a kormány ma vagy holnap feloszlatja a parlamentet, mi is szétoszlunk és hazamegyünk” – közölte a “vörös ingesek” vezetője.

A kormány 70 ezer tüntetővel számol és 50 ezer biztonsági embert mozgósított. Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök elutasította a visszavonulást, de lemondta a hét végére Ausztráliába tervezett útját.

Másfél éve, 2008 októberében a rendőrség és a kormányellenes erők összetűzéseiben Bangkokban két ember halt meg és több mint 200 megsebesült. Az ellenzéki erők heteken át megszállva tartották a kormányzati negyedet és időnként a bangkoki repülőtereket. Ez utóbbi miatt turisták százezrei rekedtek Thaiföldön.

A 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra 2008 augusztusában külföldre menekült, hogy elkerülje a büntetést, amelyet korrupció vádjával akartak kiróni rá. Ugyanazon év októberében távollétében két év börtönre ítélték.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.