Nagyvilág

Megállt az élet Barcelonában a hó miatt

Még kedden is zárva tartanak az iskolák a spanyolországi Barcelonában, ahol közlekedési káoszt okozott a márciusi tél. Az ibériai félsziget észak-keleti részén 25 éve nem esett annyi hó, mint a hét elején.

A legsúlyosabban érintett katalán területeken 50 centiméternyi hó esett. A terület vezetése ezért már hétfőn úgy döntött, hogy tanítási szünetet rendelnek el a 476 állami iskolában.

A térséget ellátó áramszolgáltató közleménye szerint körülbelül 200 ezer fogyasztójukat nem tudták ellátni. A mentőalakulatoknak 500 utast kellett kimenteniük egy Barcelonából a franciaországi Portbou-ba tartó vonatról, mert az elakadt az áramszünet miatt.

A hóvihar következtében a mediterrán kikötővárosban több busz és elővárosi vonat közlekedését is felfüggesztették. Az itt élők mozgását megkönnyítendő, a barcelonai városvezetés elrendelte, hogy a metrók egész éjjel járjanak.

A szél és a havazás miatt fennakadások voltak a Girona melletti reptéren is, ahol 21 járatot kellett törölni, vagy más légikikötőbe irányítani. Katalónia 60 útján korlátozták a közlekedést és lezárták a spanyol-francia határt is La Jonquera településnél. Emiatt – a spanyol TVE televízió közleménye szerint – 4000 teherautó rekedt az utakon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik