Nagyvilág

Osztrák kollégáját bírálta a szlovák államfő

Ivan Gasparovic szerint Szlovákia nem tartja szerencsésnek és felelős lépésnek a politikai csatározásokban azoknak a történelmi témáknak a felvetését, amelyekkel Európa és a világ egyszer már elszámolt.

“Közép-Európa további nyugodt és békés fejlődése szempontjából nem kívánatos bármiféle okból kétségbe vonni a háború utáni elrendezést” – tolmácsolta a szlovák államfő véleményét pénteken szóvivője, Marek Trubac. Gasparovic osztrák kollégájának, Heinz Fischernek a megállapításaira reagált.

Fischer csütörtökön bírálta a Benes-dekrétumokat, illetve úgymond azok jóváhagyását az Európai Unió tagállamai által. “Olyan korban élünk, amikor együttműködésre és szolidaritásra van szükség azon éles gazdasági és szociális problémák megoldása érdekében, amelyek ma polgáraink legfőbb gondját jelentik” – közölte Trubac.

A szlovák köztársasági elnök szóvivője szerint az egyesített Európa pozitív jövőjére kellene összpontosítani a figyelmet, s nem pedig a múlt olyan kérdéseit feszegetni, amelyekben sohasem születhet megegyezés.

Fischer a Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek ausztriai szervezetéhez intézett levelében súlyos jogtiprásnak minősítette a Benes-dekrétumokat. Szavai szerint ezeket a dekrétumokat az EU-tagországoknak nem lenne szabad legalizálniuk. Az osztrák államfő nyilatkozatát a cseh politikusok már csütörtökön bírálták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik