Nagyvilág

Washington kivonja atomfegyvereit Európából?

Nem kizárt, hogy az Egyesült Államok kivonja Európából harcászati atomfegyvereit, és a jövőben új osztályú, nem nukleáris rakétákra helyezi a fő hangsúlyt - jelentette csütörtökön a Kommerszant című orosz lap.

A döntés a nukleáris potenciál áttekintése során születhet meg, amelyen most dolgozik az amerikai kormányzat, s amely a lap forrásai szerint legkorábban áprilisban fejeződhet be.
A Kommerszant szerint amerikai harcászati atomfegyverek jelenleg Németországban, Olaszországban, Belgiumban, Hollandiában és Törökországban, az ottani amerikai támaszpontokon vannak.

Az amerikai védelmi minisztériumhoz közel álló forrás szerint az amerikai kormány kész nukleáris fegyvertára jelentős csökkentésére, mintegy 2500 nukleáris robbanótöltet megsemmisítésére. Ez ugyan elsősorban az egyébként is a hordozóeszközökről már rég leszerelt, raktárba tett robbanótölteteket érinti, de Barack Obama elnök a gesztussal jelezni akarja, hogy kész teljesíteni választási ígéreteit.

A lap szakértőkre hivatkozva azt írta: Washington várhatóan már idén lemond az atomfegyverek új típusainak kidolgozásáról, és emlékeztetett arra, hogy tavaly év végén leállította a föld alatti célpontok megsemmisítésére alkalmas nukleáris rakéták kifejlesztésének finanszírozását.

A Kommerszant szerint az új amerikai katonai doktrína tervezetéből kiviláglik, hogy Washington a nem nukleáris fegyverekre szándékozik helyezni a hangsúlyt: a februárban közzétett négyéves védelmi körkép olyan új osztályú, nem nukleáris rakéták kifejlesztését feltételezi, amelyek a világ bármely pontján lévő célpontokat kevesebb mint egy óra alatt el tudják érni. A lap forrásait idézve azt írta, hogy a Prompt Global Strike elevezésű fegyvertípust az Egyesült Államok területén szándékoznak állomásoztatni, s a kilövőállások még nyitottak is lehetnek a nemzetközi – köztük orosz – ellenőrök, felügyelők számára, akik így megbizonyosodhatnak hogy a rakéták nem hordoznak nukleáris robbanótölteteket.

Az amerikai Védelmi Minisztérium tervei szerint ezek a fegyverek szükség esetén lehetővé teszik az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat afganisztáni pozíciói elleni nagyarányú támadást vagy észak-koreai rakéták felbocsátásának megakadályozását. Az új típusú fegyver kifejlesztésének pentagonbeli pártolói szerint e rakéták alkalmazása ugyanolyan hatás elérését teszi lehetővé, mint a nukleáris rakéták bevetése, miközben a harci cselekményeket nem változtatják teljes körű atomháborúvá – írta a Kommerszant.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik