Nagyvilág

Elnapolták a leányfalui gázoló tárgyalását

Ismét elnapolta - ezúttal egy teljes hónappal - Francis Ciarán Tobinnak, a két kisgyermek halálát okozó, egy évtizeddel ezelőtti leányfalui gázolás ír felelősének kiadatási tárgyalását a dublini felsőbíróság.

Az MTI dublini igazságügyi forrásai szerint Tobinnak legközelebb március 24-én kell megjelennie a bíróságon. Az eddigi, rendszerint két- vagy háromhetente tartott rövid meghallgatásokon is jórészt csak az eljárás elnapolásáról és adatkiegészítés elrendeléséről születtek döntések.

Tobin, az Irish Life biztosítótársaság volt magas rangú tisztviselője, aki három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalun Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött két kisgyermeket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt, és babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában.

A gázolót – aki 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról – 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte. Ezt fellebbezés után 18 hónapra csökkentették.

Tobint tavaly novemberben – a magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs alapján – Dublinban őrizetbe vették, de szabadlábon védekezhet; ennek egyik feltétele az is, hogy a bíró által megszabott időpontokban meg kell jelennie a dublini felsőbíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik