Külföld

Brown: “soha nem ütöttem meg senkit”

admin
admin

2010. 02. 21. 06:34

A nyilvánosság előtt volt kénytelen cáfolni Gordon Brown brit kormányfő, hogy esetenként durva megnyilvánulásokra, sőt tettlegességre ragadtatja magát közvetlen munkatársaival szemben. Egy megjelenés előtt álló könyv ugyanis ilyen állításokat tartalmaz róla.

Az Observer, a legnagyobb brit baloldali vasárnapi lap e héten kezdi sorozatban közölni saját vezető politikai kommentátora, Andrew Rawnsley könyvét. Ebben egyebek mellett az áll, hogy Brown egy ízben “fellökte” egyik magas rangú tanácsadóját, akivel nézeteltérésbe keveredett.

A könyv szerint a kormányfő gyakran trágár szitkokkal is illeti stábjának tagjait.

Brown a Channel 4 kereskedelmi tévének adott, szombat este sugárzott interjúban ugyanakkor egyértelműen leszögezte: soha életében senkit nem ütött meg, és az sem igaz, hogy bármelyik munkatársát fellökte volna.

“Ilyesmit soha nem csinálok … azok az állítások, hogy bárkit megütöttem vagy egyéb módon bántottam volna, teljeséggel valótlanok” – mondta.

Azt elismerte, hogy “a pillanat hevében” néha kiszalad a száján “ez vagy az”, esetleg földhöz vág egy újságot. Hozzátette ugyanakkor: ha dühös, akkor is legtöbbször magára dühös.

Brown politikusi magatartását mindazonáltal már korábban is súlyos bírálatok érték, még közvetlen munkatársai részéről is. A brit köztisztviselői kar egykori vezetője, Lord Turnbull egy ízben “sztálinistának” nevezte a jelenlegi kormányfőt, aki szerinte azt vallja, hogy egyszerűen nem éri meg szakmai vitát folytatni a munkatársakkal, és az emberek “majd azt kapják, amit ő eldönt”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.