Nagyvilág

Török film kapta az Arany Medvét

A Méz című film kapta a Berlinale fődíját. A zsűri először díjazott természetvédelmi filmet. Polanski a legjobb rendező.

A Werner Herzog német rendező vezette nemzetközi zsűri a török Semih Kaplanoglu, Méz című filmjét részesítette a legnagyobb elismerésben. A film egy anatóliai gyermek életén keresztül a természetre, illetve környezetre leselkedő veszélyeket mutatja be. Ilyen jellegű, valójában természetvédelmi filmet a zsűri először díjazott. Az idén 60 éves Berlinale történetében egyébként 46 év óta először kapott török film ismét Arany Medvét.

A nemzetközi zsűri a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medvét a svájci házi őrizetben lévő Roman Polanskinak ítélte a The Ghost Writer (Szellemíró) című filmjéért. A Robert Harris bestseller regénye alapján készült film egy rendkívül izgalmas politikai krimi, amelynek főszerepeit Pierce Brosnan és Ewan McGregor játsszák.

Szakértők előzetesen szinte biztosra vették, hogy a francia-lengyel állampolgárságú Polanski filmje elismerésben részesül, a filmvilág ugyanis ily módon kívánta kifejezni szolidaritását a hetvenes évek végén elkövetett liliomtiprásért jelenleg őrizetben tartott rendezővel. Polanski egyébként meglehetősen szarkasztikus üzenetet küldött a Berlinalénak, hangoztatva: akkor sem utazott volna el Berlinbe, ha előre tudta volna, hogy ő kapja a díjat, attól tartva, hogy börtönbe kerül. Legutóbb ugyanis – tavaly Zürichben – épp akkor tartóztatták le, amikor egy díj átvételére érkezett.

A Berlinale hagyományainak megfelelően az Arany Medve mellett több Ezüst Medve került kiosztásra. Így a legjobb női alakításért járó Ezüst Medvét a japán Vakamacu Kodzsi Caterpillar című versenyfilmjének főszereplője, Teradzsima Sinobu kapta. A film általános megítélés szerint az elmúlt évek egyik legmegrázóbb háborúellenes drámája.

A legjobb férfi alakításért járó díjat megosztva két orosz színész, Grigorij Dobrigin és Szergej Puszkepalisz vehette át Alekszej Pokobregszkij How I ended this Summer (Hogyan végződött a nyaram) című filmjében nyújtott alakításukért. A film az Északi-sarkkörön túl egy meteorológiai állomáson játszódik, és két, elzártságban élő férfi közötti konfliktust mutat be. Alekszej Pokobregszkij filmjét a zsűri a legjobb művészi teljesítményért is Ezüst Medvével jutalmazta.

A legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Medvét Vang Csüan-an (Wang Quan-an) Tuan Yuan – Apart together (Tüan Juan- Együtt külön) című, egy megrázó szerelmi történetet bemutató filmje kapta. A kínai filmrendező 2007-ben már Arany Medve-díjat kapott a Tuja házassága című alkotásáért. A zsűri különdíjban – szintén Ezüst Medvében – részesítette a román Florin Serban If I want to whistle, I Whistle (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című filmjét.

Az idei Berlinale a rekordok fesztiválja volt. A tíz nap alatt csaknem 300 ezer nézővel büszkélkedhetett, ami minden korábbi nézőszámot felülmúlt. És rekordot döntött a születésnapos fesztivál abban is, hogy még soha ennyi világ-, illetve nemzetközi premier filmet nem mutattak be, mint most, mint ahogy a koprodukciós filmek száma is rekordot döntött. A Berlinale Fórum szekciójában nagy sikerrel mutatták be a magyar Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmjét, amely a Magyar Filmszemlén fődíjat nyert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik