Nagyvilág

Négy NATO-katonával végeztek a tálibok

Meghalt négy NATO-katona csütörtökön a dél-afganisztáni Mardzsa ellen indított offenzívában, ezzel kilencre emelkedett a nemzetközi erők vesztesége a művelet kezdete óta - jelentette be az atlanti szövetség.

Két katonával egy házilagos készítésű pokolgép végzett, egy harmadik egy újabb robbanás áldozata lett, míg a negyedik a tálibokkal vívott harcban esett el.

A NATO az elesett katonák állampolgárságát nem közölte.
Az amerikai és az afgán katonák ellenőrzésük alá vonták a tálibok erősségének számító Mardzsában a főbb utakat, hidakat és kormányépületeket, de a térségben még maradtak tálib tűzfészkek.

Nick Carter vezérőrnagy, a Dél-Afganisztánba vezényelt brit erők parancsnoka csütörtökön egy washingtoni sajtóértekezleten Afganisztánból video-összeköttetés segítségével közölte: a Hilmend tartományban szombaton indított offenzíva a “kezdet végénél” tart.

Carter tábornok szerint legfeljebb egy hónapig tart, amíg a térséget megtisztítják és mintegy három hónapra lesz szükség, hogy világosan látszódjon, a művelet sikeres volt.

A brit tábornok szerint “lassú és megfontolt” az előrenyomulás Mardzsában a tálibok által hátrahagyott aknák és más robbanószerkezetek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik