Nagyvilág

Irán bekeményít atomügyben

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök, korábbi terveinek megfelelően utasítást adott, hogy kezdjenek el 20 százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor üzemanyag-ellátása céljából. Azért döntött így, mert nem sikerült megállapodnia a Nemzetközi Atomenergia-ügynökéggel különböző dúsítottságú urán cseréjéről.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök utasítást adott, hogy hazai centrifugákkal kezdjenek el 20 százalékosra dúsítani uránt a teheráni kutatóreaktor üzemanyag-ellátása céljából. Ezt az állami televízió által közvetített beszédében jelentette ezt be az iráni elnök.

Ezáltal megkérdőjeleződik annak a megállapodásnak a sikere, amelyről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökéggel (NAÜ) tárgyalnak. Annak értelmében különböző dúsítottságú uránt cserélne Irán a nyugati országokkal.

Ahmedinazsád döntése várható volt, hiszen Irán nemrég ultimátumot intézett a nemzetközi közösséghez. Ebben már az állt, hogy saját maguk fognak előállítani nukleáris fűtőanyagot, ha nem sikerül január végéig megállapodni ebben az ügyben.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség novemberben ajánlotta fel Iránnak, hogy szállítsa át Oroszországba uránkészlete 70 százalékát. Mivel az csak 3,5 százalékos dúsítású, a helyszínen tovább dolgoznának azon, hogy 20 százalékos legyen. Azt pedig Franciaországban nukleáris fűtőelemekké alakítanának át és végül visszaszállítanák Iránba, ahol egy kutatási célú atomreaktor működtetésére használhatnák.

Teherán a 2009 végére kitűzött határidőig nem fogadta el az ajánlatot, hanem helyette azt javasolta, hogy a Nyugat adjon el neki fűtőanyagot vagy iráni területen bonyolítsák le az uráncserét. Kérdéses, hogy miként alakul az ügy, mert évek óta vitatémául szolgál. Azért maradt meg a konfliktus Irán és a nyugati országok között, mert gyanítják, hogy az iszlám köztársaság békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik