Nagyvilág

Menedékjogot kért Obama nagynénje

Barack Obama amerikai elnök 10 éve az Egyesült Államokban élő kenyai nagynénje másodszor is menedékjogot kért egy bevándorlási bíróságon tartott csütörtöki tárgyaláson - közölte az asszony ügyvédjének szóvivője.

Zeituni Onyango, az elnök néhai apjának féltestvére már egyszer 2004-ben menedékjogot kért, de nem kapta meg, és kiutasították az országból. Ő azonban nem tett eleget ennek, és egy közösségi tulajdonban lévő bostoni lakásban lakik azóta is.

Az 57 éves asszony kerekesszékben érkezett a zárt ajtók mögött tartandó csütörtöki tárgyalásra, amelyen tanúként részt vett két orvos is. Onyango a bíróságnak elmondta: azért kell az Egyesült Államokban maradnia, mert ott orvosi kezelést kap, valamint mert hazájában tartania kell a törzsek közötti erőszakcselekményektől. A tárgyalás mintegy két és fél óráig tartott. A bíró a végén május 25-ére elnapolta a tárgyalást.

Robert Gibbs, a Fehér Ház sajtótitkára közölte, hogy sem az elnök, sem családja nem segít a nagynéninek a perköltségek kifizetésében, és hogy Obama nem beszélt rokonával egészen azóta, hogy 2008 novemberi megválasztása előtt közvetlenül tudomást szerzett egyesült államokbeli illegális tartózkodásáról.

“Továbbra is azt mondjuk, hogy ebben az országban a törvények mindenkire vonatkoznak” – mondta Gibbs, majd hozzátette hogy az elnök semmilyen módon nem áll kapcsolatban ezzel az igazságügyi eljárással.

Az asszony egy novemberben adott interjújában elmondta, hogy egy autoimmun betegségben bénult le, de már újra tanul járni. Közölte, hogy soha nem kérte Barack Obama segítségét ügye intézésben. “Neki semmi köze az én problémámhoz” – jelentette ki.

Az elnök emlékirataiban szeretetteljesen utalt nagynénjére, és leírta találkozását vele akkor, amikor 1988-ban Kenyában járt.
Az Egyesült Államokban a kiutasítási végzés alóli kibúvás közigazgatási, nem pedig büntetőjogi vétségnek minősül. Számos szakértő tízmillió fölé teszi az országban élő ugyanilyen illegális bevándorló számát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik