Nagyvilág

Eladással menti magát a Magnum

Egy Dell-közeli texasi cégnek adta el kétszázezer fotóját a legendás ügynökség, hogy biztosítsa fennmaradását.

Eladta múltjának egy szeletét a Magnum Photos, hogy biztosítani tudja jövőjét. A világ egyik legjelentősebb fotóügynöksége egy 200 ezer eredeti felvételből álló gyűjteménytől vált meg, így egykori híres fotóriportereinek, köztük Robert Capának a képei Texasba kerültek.

A fotókat Michael Dell – a Dell számítógépgyártó alapítójának – egy befektetési cége vásárolta meg. A képeket a héten bejelentett egyezség szerint már át is szállították a Magnum New York-i székhelyéről Texasba, ahol Austin városában, a Texasi Egyetem Harry Ransom Központjában őrzik majd. “A megegyezéssel elismerjük, ünnepeljük és megóvjuk a Magnum történelmi múltját, miközben továbbra is a szakma újítói lehetünk azzal, hogy új platformokat fejlesztünk ki jövőbeni munkánk terjesztésére” – fogalmazott Mark Lubell, a Magnum ügyvezető igazgatója.

Az ügynökség nem számolt be a megállapodás anyagi részleteiről, a The New York Times ugyanakkor úgy értesült: a Harry Ransom Center több mint 100 millió dollárra biztosította a gyűjteményt. Az archívumban szereplő képek szerzői jogának birtokosa azonban továbbra is a szövetkezeti formában működő Magnum marad.

A gyűjtemény képei mind eredeti felvételek, és a harmincas évekig nyúlnak vissza. Készítőik között Robert Capa mellett olyan nagyságok szerepelnek mint Eve Arnold, Henri Cartier-Bresson, Elliott Erwitt, Leonard Freed, Bruce Davidson, Rene Burri és Dennis Stock. A megállapodás nyomán világhírű felvételek – például Capa képei a spanyol polgárháborúról, a D-napról, portréi Marilyn Monroe-ról vagy éppen Mahátma Gandhiról – válnak elérhetővé a nagyközönség számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik