Külföld

Szobrot kap a temesvári felkelés elfojtója

admin
admin

2010. 02. 04. 12:20

Nagyszabású bukaresti tüntetést helyezett kilátásba a Pro Europa Liga (PEL) tiltakozásul az ellen, hogy a marosvásárhelyi tanács határozata értelmében szobrot készülnek állítani Stefan Gusa tábornoknak, az 1989-es temesvári felkelés elfojtójának.

A civil szervezet ezt Marosvásárhelyen jelentette be, jelezve a sajtó képviselői előtt: az 1990-es évek elején a bukaresti Egyetem téren rendezett megmozdulásokhoz hasonló akciót tervez. Az Új Magyar Szó, a Krónika, a marosvásárhelyi Népújság csütörtöki számában egyaránt beszámol a készülő megmozdulásról.

“A PEL és több más civil szervezet már elkezdte az informális egyeztetéseket a tiltakozó akciókról, de reméljük, hogy a pártok és a közéleti személyiségek még konzultálnak egymással az ügyben” – mondta Smaranda Enache, a PEL társelnöke. Hozzáfűzte: “Bukarestbe megyünk az Egyetem térre, sátrakba költözünk, és addig maradunk, amíg a marosvásárhelyi tanács vissza nem vonja a Gusa-szobor felállítására vonatkozó határozatát”

A civil társadalom nem nézheti tétlenül – mondta -, hogy olyan embernek állítsanak szobrot, aki vélhetően bűnös a temesvári tűzparancs kiadásában. Arról is beszámolt, hogy a Gusa-szobor felállítása elleni tiltakozáshoz eddig 117 neves személyiség, köztük Herta Müller, Romániából kivándorolt, Németországban élő Nobel-díjas író is csatlakozott. Az emberjogi aktivista azt is kifogásolta, hogy a polgármesteri hivatal ügyvédet fogadott a határozat megvédése érdekében abban a perben, amelyet Tőkés László indított a tanácsi határozat ellen.

A marosvásárhelyi önkormányzat tavaly szeptemberben egyöntetűen megszavazta a szoborállításra vonatkozó javaslatot, miután a helyi román és magyar önkormányzati képviselők megegyeztek, hogy Gusa tábornok mellett Sütő András írónak is szobrot állítanak. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői utólag belátták, hogy hiba volt megszavazni – Sütő András személyével összekötni – a Gusa-szobor felállítását, de a tanácsi határozatot nem tudták visszavonatni.

Markó: Baklövés volt

A tanács határozata felháborodást keltett a temesváriak körében. Markó Béla RMDSZ-elnök baklövésnek nevezte, hogy a szövetség tanácsosai is áldásukat adták a temesváriakba lövető tábornok szobrára. Tőkés László európai parlamenti képviselő, az 1989-es temesvári népfelkelés kulcsalakja szentségtörésnek és kegyeletsértésnek nevezte az önkormányzat döntését.

Temesváron az 1989-es felkelés idején 73 személy vesztette életét, miután a román hadsereg Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor parancsára a tömegbe lövetett. A felkelés megtorlására kivezényelt legmagasabb rangú katonatiszt éppen a vezérkari főnöki tisztséget akkor betöltő Gusa volt. A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt tábornok ellen halála után szüntették be az eljárást. Gusa két társát, Victor Athanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornokokat 15-15 év szabadságvesztésre ítélték.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.