Külföld

Dagad a német adócsalási botrány

admin
admin

2010. 02. 04. 11:21

A legújabb német adócsalási botrányban érintettek által elkövetett adóvétségek összege a vártnál jóval magasabb lehet - értesült a Süddeutsche Zeitung.

Az illetékes hatóságokra hivatkozva az újság csütörtökön arról számolt be, hogy a szóban forgó összeg jóval meghaladhatja a szakértők által becsült 100 millió eurót.

Ezzel egy időben a Handelsblatt azt közölte, hogy az informátor által felkínált 1500, egyaránt svájci bankszámlával rendelkező német adócsaló lopott adatait tartalmazó DVD-lemez megvásárlására rövid időn belül sor kerül. Az informátor 2,5 millió eurót kér az államtól a lemezért.

A hatóságok szerint Németország történetének talán legnagyobb adócsalási botrányáról lehet szó, amely méreteit tekintve “megelőzheti” a két évvel ezelőtti, hasonló ügyet. Akkor mintegy 700, liechtensteini bankszámláikon adócsalást elkövető német állampolgárt lepleztek le ugyancsak egy informátortól megvett, lopott adatok megszerzése révén. Az akkori botrányban több külföldi ország is érintett volt, a mostani kapcsán a hírek szerint Ausztria, Belgium és Hollandia mutatott előzetes érdeklődést.

Most svájci bankban van a pénzük

A Süddetsche Zeitung értesülése szerint a mostani ügy mind az 1500 érintettje a zürichi Credit Suisse bankban rendelkezik számlával. Az elkövetett adócsalások több évre nyúlnak vissza, és – mint a lap által idézett illetékesek állították – a korábban becsült 100 millió eurót messze meghaladó összegről lehet szó.

Az idézett források a zürichi pénzintézet belső dokumentumaira hivatkoztak, amelyek utaltak arra is: a banknak a múltban is többségében olyan ügyfelei voltak, akik elhelyezett betéteik után egyáltalán nem vagy csak részben fizettek adót. A szóban forgó ügyfelek csak rendkívül ritkán léptek kapcsolatba a pénzintézettel, mert ily módon is mérsékelni kívánták az esetleges lelepleződés veszélyét, a diszkréció, illetve a banktitok számukra megbízható védelmet jelentett.

A Credit Suisse szóvivője a lapnak nem volt hajlandó semmit sem mondani a szóban forgó dokumentumokról. Az újság elismerte: egyelőre nem lehet tudni, hogy azok honnan származnak.

A zürichi bankot 1856-ban alapították. Több mint 50 országban rendelkezik képviselettel, alkalmazottainak száma meghaladja az 50 ezret. A bank évek óta minden esztendőben tetemes nyereségre tett szert. Szóvivője kijelentette: nincs tudomásuk arról, hogy a pénzintézetben adatlopás történt.

A Handelsblatt szerint az adóhatóságok a legrövidebb időn belül – talán még csütörtökön – zöld jelzést adnak az állítólagos kulcsbizonyítéknak számító DVD megvásárlásához.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.