Nagyvilág

Clinton abbahagyná

Nyolc év már sok lenne az ellentmondásos megítélésű first ladynek külügyminiszterként.

Hillary Clinton nem tervezi, hogy jelenlegi megbízatásának lejárta után újabb négy évre külügyminiszter legyen – az amerikai diplomácia irányítója a PBS közszolgálati tévének nyilatkozott erről. A PBS riportere arról kérdezte a volt first ladyt – a Huffington Post hírportál pénteki beszámolója szerint -, hogy elvállalná-e újabb négy évre a külügyminiszterséget, ha Barack Obamát 2012-ben újraválasztják elnöknek.

“Nem, tényleg nem tudom (elvállalni)” – válaszolta Clinton, és indoklásul arról beszélt, hogy nyolc év már túl sok lenne, tekintve azokat a hatalmas kihívásokat, amelyekkel az amerikai külügyek vezetőjének szembe kell néznie. Némi mozgásteret hagyva ugyanakkor azt is közölte: nem akar előrejelzésekbe bocsátkozni a jövőt illetően.

A máig ellentmondásos megítélésű volt first ladynek nagy támogatói-rajongói tábora van, de végletesen megosztja a társadalmat, sokan nem tudják elfogadni személyiségét. Talán éppen ez okozta vesztét az Obama elleni küzdelemben 2008-ban. Két politikai újságíró néhány hete megjelent könyvében – a választási kampány több kulisszatitkát feltárva – arról írt: Clinton jelöltsége ellen a Demokrata Párt felső vezetésében annak idején úgymond titkos összeesküvést szőttek, ugyanis nem látták biztosítottnak, hogy Bill Clinton felesége le tudná győzni a republikánus elnökjelöltet.

Clinton – New York állam volt szenátora – legutóbb tavaly októberben került az újságok címlapjára azzal, hogy közölte: a jövőben nem kíván versenyezni sem a szenátori székért, sem a kormányzói posztért New Yorkban. Korábban azt is kizárta, hogy újra megpályázná az elnökséget. Ezt a mostani interjúban is megerősítette, mint fogalmazott, ez iránt “egyáltalán nem érdeklődik”.

Az amerikai külügyminiszterek ritkán szolgálnak nyolc évig, sokuk egy elnöki ciklust sem tölt ki a State Department élén. Clinton karrierdöntéseit – rendkívüli ismertségénél fogva – azonban szoros figyelemmel kíséri a sajtó, annál is inkább, mert sok elemző szerint még nem zárható ki, hogy meggondolja magát és újra nekifut az elnökségnek.

Hillary Clinton jövőbeni terveiről már annak kapcsán is szóbeszéd támadt washingtoni körökben, hogy a külügyminiszter egy fontos londoni biztonsági konferencia miatt távol maradt Obama elnök szerda esti évértékelő beszédéről. Külpolitikai elemzők rámutatnak: Clinton eddigi külföldi látogatásai nem kaptak nagy figyelmet, mivel azokat elnyomták az olyan égető belpolitikai ügyek fejleményei, mint az egészségügyi reform vagy a gazdasági kilábalás. Legutóbbi fontos beszéde az internet szabadságáról – a Google és Kína közötti vita kapcsán – szintén háttérbe szorult. Egyes vélemények szerint Clinton még nem találta meg a helyét külügyminiszterként; az izraeli-palesztin viszály megoldása eddig nem szerepelt az Obama-adminisztráció elsőrendű törekvései között, Irak és Afganisztán ügyét pedig inkább közvetlenül a Fehér Ház kezeli.

Washingtoni politikai megfigyelők szerint nehezen képzelhető el, hogy Clinton a külügyminiszterség után egyszerűen visszavonuljon, hogy – mint a PBS-nek adott interjúban fogalmazott- olvasgasson, írjon és utazgasson, esetleg tanítson. Ha a demokraták 2012-re kiábrándulnak Obama politikájából, Clinton csillaga még felragyoghat – jegyezte meg a közszolgálati tévé kommentátora.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik