Külföld

Őrizetben a nigériai merénylő társai

admin
admin

2010. 01. 28. 10:27

Tíz feltételezett terroristát vettek őrizetbe Malajziában, a gyanú szerint kapcsolatban álltak azzal a nigériai férfival, aki tavaly karácsonykor megpróbált felrobbantani egy amerikai utasszállító repülőgépet - derül ki csütörtöki sajtójelentésekből.

Az őrizetbe vételeket Hishamuddin Hussein maláj belügyminiszter jelentette be. Főként külföldiekről van szó, akik egy nemzetközi terrorhálózathoz kötődnek.

Négy szíriai, két nigériai, egy-egy jemeni és jordániai van köztük – közölte Syed Ibrahim Syed Noh, egy jogvédő csoport vezetője, amely a malajziai belbiztonsági törvény alapján segítséget nyújt fogva tartottaknak. E törvény alapján meghatározatlan ideig fogva tarthatják a gyanúsítottakat bírósági tárgyalás nélkül.

Syed Noh elmondta, hogy január 21-én összesen ötven embert, többségében diákot vett őrizetbe a rendőrség egy Malajziában élő szíriai egyetemi oktató vallási előadása közben egy Kuala Lumpurhoz közeli házban – köztük a most említett tízet.

A többit – az említett nemzetiségeken kívül malájokat, eritreaiakat, valamint egy-egy szaúdit és amerikait – kihallgatásuk után elengedték. Egyebek közt azt kérdezték tőlük, jártak-e Jemenben, Oroszországban vagy Pakisztánban.

A kormányhoz közel álló New Straits Times napilap szerint külföldi antiterrorista ügynökségek hívták fel a maláj hatóságok figyelmét arra, hogy a gyanúsítottak Malajziában vannak, és kapcsolatban álltak a fiatal nigériai férfival, Umar Farouk Abdulmutallabbal, aki december 25-én egy robbanóeleggyel próbálta meg – sikertelenül – felrobbantani a Delta-Northwest légitársaság Amszterdamból Detroitba tartó gépét.

Az újság nem közölte értesülésének forrását. A belügyminiszter sem erősítette meg csütörtökön a cikk tartalmát, és elzárkózott részletek közlése elől, mondván, hogy az sérthetné a nyomozás érdekeit. Annyit mondott, hogy az őrizetesek “súlyos fenyegetést” jelentenek a biztonságra, s őrizetbe vételük külföldi hírszerző ügynökségekkel való együttműködés alapján történt.

“Ez nagyon jó figyelmeztetés volt számunkra, mert a terroristák mozgástere már nem csupán egy ország, hanem az egész világ” – jegyezte meg a miniszter.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.