Az információ még soha sem volt ennyire szabad a világtörténelemben, a technológiai fejlődéssel kormányok is jobban elszámoltathatók és egyben nagyobb felelősség is hárul rájuk – mondta Hillary Clinton. A külügyminiszter ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az internet által nyitottá vált társadalmaknak szembe kell nézniük azzal a kihívással, amelyet a szélsőséges gondolatok és erőszak szabad áramlása jelent a világhálón. Az internet adta anonimitás egyrészt lehetőséget jelent a szabad véleménnyilvánításra az elnyomott országokban, ugyanakkor a névtelenség álarca alatt sokan büntetlenül követhetnek el bűncselekményeket a cyber-térben – hívta fel a figyelmet.
Clinton az internet biztonságának megteremtéséről beszélt, mint fogalmazott, ellenkező esetben a “világháló vívmányai ellenünk fordulhatnak”. A külügyminiszter felemelte szavát az internet cenzúrázása ellen, ami sérti a szabadságjogokat és amelyet Iránban, Kínában, Indonéziában, Egyiptomban és más országokban gyakorolnak. Az interneten terjedő szélsőséges vallási vagy politikai eszmék ellen fel kell venni a harcot, de ez nem mehet az információ szabad áramlásának rovására.
A beszéd részleteit elérhetik itt.
Hillary Clinton szerint a digitális kor vívmányainak kiegyenlítő szerepe van, mivel olyan, a gazdasági fejlődésben lemaradt régiók számára jelenthet felemelkedést, mint Afrika. Azok az országok, amelyekben korlátozni próbálják az internet által létrejött szabad információáramlást, végső soron gazdasági fejlődésüknek vetnek gátat – fogalmazott. A berlini falra utalva megemlítette, hogy a múltban fizikai falat vontak a fejlődés és információcsere elé, a jelenben a virtuális tér korlátozásával kell szembenéznünk. Az internet lett az új “szamizdat” – jelentette ki Hillary Clinton a történelmi párhuzamra utalva.