Külföld

Kudarc Obama első éve?

admin
admin

2010. 01. 20. 16:25

Egy éve lépett hivatalba az Egyesült Államok jelenlegi elnöke. Megígérte, hogy bezártja a guantánamói börtönt és kivonul Irakból. Egy év után 10 százalékos munkanélküliséggel, az egészségügyi reform veszélybe kerülésével, valamint az afganisztáni fiaskóval is szembe kell néznie.

Pontosan egy éve, január 20-án tette le kisebb-nagyobb zökenőkkel Barack Obama elnöki esküjét. Az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke elcsépelt szóösszetétel, de kétségtelen, hogy Obama személyiségén és programján kívül bőrszíne is fontos üzenetet hordozott nemcsak az amerikai állampolgárok, de az egész világ számára.

Obama egy végtelenül egyszerű szlogennel, a változás hívószavával nyerte meg a választásokat. Programjában pedig valóban számos jelentős átalakítást hirdetett, melyek egy részét az első egy évben végre is hajtotta az adminisztráció.

A cowboy le-, a diplomata színre lép

Amerika az előző elnöki adminisztrációtól örökölt külpolitikai irányvonalat teljesen átírta. Bush hajthatatlan cowboy-imidzsének helyét átvette Obama kompromisszumkereső attitűdje. Az új Amerika felvette a kapcsolatot konkurenseivel, sőt bizonyos gesztusokat tett ellenségei felé is. Kínával, Oroszországgal és Európával egyaránt javultak a viszonyok.

Az amerikai elnök külpolitikájának egyik legfontosabb mozzanata az iszlám világhoz való újfajta viszonyulás kialakítása volt. Júniusi beszéde történelmi jelentőségű: ebben Obama az iszlámot többek között az amerikai kultúra elidegeníthetetlen részének nevezte.

Obama Vietnamja

Az új elnök első ígérete a guantanamói börtön bezárása és az iraki kivonulás megkezdése volt. Az előbbi végrehajtása még folyik, az utóbbiról pedig kivonulási forgatókönyv készült, pontos dátumokkal. Az afganisztáni helyzettel kapcsolatban már sokkal nehezebb a dolga, sokan Obama Vietnamjának tartják a tálibok által töretlen aktivitással folytatott gerillaháborút.

Iránnal kapcsolatban sokáig nem volt egészen tiszta a jelenlegi elnök viszonya. A kampány alatt nagy felzúdulást keltett az a kijelentése, melyben úgy fogalmazott, hogy leülne tárgyalni az iráni elnökkel is, amennyiben ez szükséges. Később, amikor az iráni vezetés részéről teljes elutasítottság volt a válasz, Obama is változtatott retorikáján. Jelenleg az Egyesült Államok Irán-politikája nem sokban különbözik a 2-3 évvel ezelőttitől, melyet a szankciók és az erőfitogtatás jellemeznek.

Belső problémák

Az amerikai belpolitikában is hasonló léptékkel folytak a nagy átalakító reformok. Obama az állami biztosítás bajnokává lépett elő. Először egy, az állami segélyekből kimaradó, de biztosítással nem rendelkező gyermekek biztosítását tartalmazó törvény előterjesztését írta alá, később pedig az amerikai biztosítási rendszer átalakítását kezdeményezte.

A cél a biztosítottak körének jelentős növelése, az egészségügyi beavatkozások árának csökkentése és a szolgáltatások minőségének növelése volt. Ez természetesen jelentős áldozatvállalást igényel az állampolgároktól, így Obama kritikusainak egyik legbiztosabb bástyájává vált a reform. Ez lehet az első nagy kudarc is, miután a reform támogatottsága már nem egyértelmű a Szenátusban.

Óriási munkanélküliség

A másik nehéz feladat a válságkezelés és a válság utáni gazdaság struktúrájának előkészítése. Obama több, a gazdasági visszaesés megakadályozására előirányzott állami támogatást terjesztett elő többek között nagy autógyárak, a Chrysler és a General Motors megsegítésére, valamint egyéb gazdaságserkentő intézkedésekre. Az amerikai gazdasági növekedés visszaesését úgy látszik, sikerült megállítania, ám még mindig hatalmas problémát jelent az évtizedek óta nem látott magasságba emelkedő, tízszázalékos munkanélküliség.

Barack Obama egy éve alatt az Egyesült Államok szerepe átalakult a nemzetközi színpadon és a gazdasági környezet által előidézett válság átértelmezte belpolitikáját. Nőtt az állam szerepe az újraelosztásban és a gazdaság ellenőrzésében. Nemzetközi téren még mindig a legerősebb hatalom az Egyesült Államok, de az új szereplőkkel kialakult mellérendelt viszonyban az amerikai elnök már nem diktál, hanem tárgyal. Nem lehetetlen azonban, hogy Amerika a következő években újra megerősödik, de egyelőre az is jelentős erőfeszítéseket igényel majd, hogy képes legyen lépést tartani az olyan dinamikusan fejlődő államokkal, mint Kína, Brazília vagy India.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.