Nagyvilág

Obama 100 millió dollárt ad Haitinek

Az amerikai kormány 100 millió dollárt költ a Haiti megsegítését célzó azonnali segélyakcióra - jelentette be Barack Obama elnök csütörtökön.

A segélyakció összege az év folyamán növekedni fog – mondta Obama, aki arra utasította kormánya tagjait, hogy a haiti válságot kezeljék elsőrendű kérdésként. “Nem fognak benneteket cserben hagyni (…) a világ veletek van” – üzente Haiti népének.

Az elnök – aki előző nap országa rendületlen támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Haitit, és gyors, összehangolt kormányzati lépéseket rendelt el – elmondta: a sérült repülőtér, kikötő és úthálózat, valamint kommunikációs hálózat miatt még talán napok kérdése, hogy a teljes amerikai segítség megérkezzen a szigetországba.

Közölte, hogy az amerikai légierő egységei már biztosítják a főváros, Port-au-Prince repülőterének működését. Rajtuk kívül több amerikai egység már a helyszínen van, ivóvizet és gyógyszereket adnak a lakosságnak, mentő-kereső műveleteket végeznek és segítenek a sérültek elszállításában. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok közelmúltbeli történelmének egyik legnagyobb szabású segélyakciója kezdődött el.

Oroszország három repülőgépet küldött; a fedélzetükön mentőkkel, orvosokkal, a földrengés utáni mentéshez szükséges berendezésekkel; az egyik Il-76-os gép egy komplett mobil repülőkórházat vitt a szigetországra.

Sarkozy konferenciát szervezne

Nicolas Sarkozy francia elnök azt javasolta, szervezzenek nemzetközi konferenciát Haiti újjáépítéséről Franciaország, Kanada, az Egyesült Államok és Brazília részvételével.
Párizsban azt is közölték, hogy újabb francia repülőgép érkezik csütörtökön fedélzetén nyolcvan emberrel (köztük orvosokkal) és öt tonna szállítmánnyal a Franciaországhoz tartozó Guadeloupe szigetéről Haitira, és két hadihajót is odairányítanak, az egyik sebészeti eszközöket visz a katasztrófa sújtotta országba.

A Nemzetközi Vöröskereszt által közzétett felvételen romba dőlt házak láthatók a haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben (fotó: MTI/EPA) - Képgaléria

A Nemzetközi Vöröskereszt által közzétett felvételen romba dőlt házak láthatók a haiti fővárosban, Port-au-Prince-ben (fotó: MTI/EPA) – Képgaléria

Franciaország eddig három katonai repülőgéppel csendőröket és a polgári védelem alkalmazottait – összesen 40 embert -, valamint három tonna segélyszállítmányt küldött Haitira. Eddig 91, a földrengésben megsérült francia állampolgárt evakuáltak Haitiről a Franciaországhoz tartozó karib-tengeri szigetre, Martinique-ra. Becslések szerint a földrengéskor 1400 francia tartózkodott az egykori francia gyarmaton, közülük 1200-an a fővárosban. Eric Besson bevándorlásügyi miniszter bejelentette, hogy Párizs felfüggesztette az illegálisan Franciaországban tartózkodó haitiak visszatoloncolását hazájukba.

Nagy-Britannia és Kína is küldött egy-egy repülőgépet. A dél-koreai kormány rendkívüli ülésén úgy döntött, speciális mentőcsapatot és összesen egymillió dollárnyi humanitárius segélyt küld Haitira. Az izraeli külügyminisztérium már szerdán előkészített indulásra egy mentőcsapatot.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) külön internetes oldalt hozott létre, hogy segítsen a haitiaknak kapcsolatba lépni eltűnt hozzátartozóikkal.

Fő az életmentés

A segélyszervezeteknek ugyanakkor óriási logisztikai feladattal kell megbirkózniuk; a főváros, Port-au-Prince nemzetközi repülőterén nem üzemel az irányítótorony, és a kikötő is használhatatlan, mert mindhárom daruja romba dőlt a földrengésben – közölte csütörtökön az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatala (OCHA). Az első feladat most az életmentés; a túlélők kimentése az omladék alól és a sebesültek ellátása – sorolta a hivatal szóvivője. Elisabeth Byrs elmondta, amíg nem állítják helyre az irányítótornyot – ez szavai szerint remélhetőleg csütörtök estére sikerül – addig a pilóták szemmérték alapján, külső segítség nélkül teszik le a segélyt hozó repülőgépeket. “Ez valóban gond” – tette hozzá az ENSZ-illetékes.

Próbálják távoltartani a támadókat

Port-au-Prince utcáin a túlélők sátrakat állítanak fel a megmentett javak, a romok alól kiguberált élelem halmai között. Mintegy 3 ezer rendőr és nemzetközi békefenntartó takarítja el a szemetet, irányítja a forgalmat és őrzi a biztonságot a fővárosban – a rengés után ugyanis azonnal megkezdődtek a fosztogatások. A Viva Rio brazil segélyszervezet szóvivője arról tájékoztatott, hogy a városban fosztogatják az összedőlt élelmiszer-áruházakat. Az ENSZ kéksisakosait nem lehet látni, és szórványosan lövések hallatszanak – mondta el a segélyszervezeti szóvivő. Valószínűleg a javaikat védelmező emberek próbálják távol tartani a támadókat – mondta.
Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi segélyszervezet két állva maradt kórházban ápolja a sérülteket, és sátorkórházakat állított fel másutt az összedőltek pótlására. Kubai orvosok, akik már eddig is több százan dolgoztak az országban, tábori kórházakban kezelik a sebeket.

Az ENSZ tízmillió dollárt szabadított fel rendkívüli esetekre tartott pénzalapjából, jóllehet magát a világszervezetet is nagy emberi és anyagi károk érték: központja Haiti fővárosában összedőlt, legkevesebb 16 munkatársa már bizonyítottan meghalt, s akár 150 is lehet az eltűntek száma.
Catherine Ashton EU-külügyminiszter Brüsszelben közölte, hogy hétfőn összeülnek az EU-tagállamok fejlesztési segélyért felelős miniszterei, hogy egyeztessenek a Haitinek nyújtandó segítségről.

A Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) közben bejelentette, hogy útnak indított 40 földi műholdvevő állomást és 60 szélessávú távközlési egységet és a berendezéseket kezelő személyzetet Haitiba, hogy meg lehessen teremteni az alapvető távközlési összeköttetést. A szakosított ENSZ-szerv közölte azt is, egy olyan rendszert is telepít a mentési munkálatok összehangolása érdekében, amely biztosítja a legszükségesebb vezeték nélküli kapcsolattartást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik