Nagyvilág

A magyar mentőcsapat nem jutott el Haitibe

Az amerikai hatóságok törölték a Haitibe tartó repülőjáratokat, ezért nem tudott csütörtök reggel elindulni a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata.

A szeretetszolgálat most azon dolgozik, hogy minél előbb megoldják a kijutást a katasztrófa sújtotta országba – közölte Gilicze Réka szóvivő.

Mint hozzátette, az Egyesült Államok korlátozta a repülőgépforgalmat, csak néhány gépet engednek felszállni. A csoport ezért nem az Egyesült Államokon, hanem Franciaországon keresztül próbál bejutni Haitibe.

A Pest megyei csoport – amely két orvosból, egy segítőből és három mentőkutyából áll – a Haitin kedden történt, 7-es erősségű földrengés sebesültjeit részesíti elsősegélyben, ellátásban és mentőkutyákkal túlélők után kutat.

A csoport tagjai tíz napot töltenek a katasztrófa sújtotta területen, vélhetően a fővárosban, Port au Prince-ben.

Haiti fővárosa, Port-au-Prince romokban hever. Ezrek vannak még az összedőlt épületek alatt. Az országban szolgálatot teljesítő ENSZ-békefenntartók segítenek a helyi lakosoknak az áldozatok felkutatásában.

A fővárosban káosz uralkodik, távközlési kapcsolat híján a helyi hatóságok nem képesek megszervezni a mentési munkálatokat. Nincs élelmiszer, ivóvíz és orvosság. Semmit se tudni Haiti más, földrengés sújtotta vidéki városairól.

Az ENSZ becslése szerint a földrengés által érintett térségben közel 3,3 millió ember él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik