Nagyvilág

Eurómilliók tűntek el az Air France üzemi tanácsánál

Több mint 20 millió eurós "megmagyarázhatatlan hiányt" állapított meg egy belső vizsgálat az Air France légitársaság üzemi tanácsának költségvetésében - írta hétfőn a Le Figaro.

A francia napilap értesülése szerint a 21 és 24 millió euró közé tehető hiányt 2007 márciusa és 2009 novembere között halmozta fel az üzemi tanács előző vezetése. Az újság azt állítja, hogy az összeg “95 százaléka a rossz vagyonkezelés következménye, 5 százaléka pedig személyes gyarapodás”, azaz sikkasztás miatt tűnt el.

Lepedőt vettek és cirkuszba jártak

A vizsgálat szerint az üzemi tanács egyes tagjai a rendelkezésükre bocsátott hitelkártyákkal havi 3000 eurós összegben fürdőlepedőket vagy televíziókat vásároltak. Olyan cirkuszi előadások is szerepelnek a gyanús kifizetések listáján, amelyeket az üzemi tanács rendelt meg, majd adott el egyesületeknek, de az azokból származó bevétel nem érkezett meg a tanács számláira.

Több vidéki szakszervezeti vezetőnek bérelt lakást az üzemi tanács, de a címek nem szerepelnek a könyvelésben. A vizsgálat az egyik szakszervezeti vezető testvére 28 ezer euróba kerülő amerikai útjának finanszírozását is gyanúsnak találta.

A feltehetően elsikkasztott összeg azonban csak töredéke az előző vezetés által felhalmozott veszteségnek, amely több ízben is lehetetlenné tette a dolgozókat megillető juttatások kifizetését. Emiatt az Air France 2008 decemberében, majd tavaly novemberben 10-10 millió eurós sürgősségi támogatással segítette ki az üzemi tanácsot.

Az üzemi tanács új vezetése várhatóan még a nap folyamán feljelentést tesz a hiány miatt, s rendkívüli ülést hívott össze keddre, amelyen a vizsgálat eredményéről kívánja tájékoztatni a szakszervezeti képviselőket – hangsúlyozta a Le Figaro.

A kormány vizsgálatot kezd

Dominique Bussereau közlekedési államtitkár a France Info hírrádióban adott interjúban ígéretet tett arra, hogy a kormány “közelről megvizsgálja az ügyet, és magyarázatot vár az Air France elnökétől”. Az államtitkár ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a légitársaság nem állami vállalat, s az állam nem is többségi tulajdonos, csak egy a sok részvényes közül.

“Úgy gondolom, hogy bírósághoz fognak fordulni, és remélem, hogy az üzemi tanács belső működésében meghozzák a megfelelő intézkedéseket. Bízom Pierre-Henri Gourgeonban, az Air France vezérigazgatójában, hogy rendet teremt a kérdésben” – tette hozzá az államtitkár. Arra is felhívta a figyelmet, hogy miután az Air France-ot is erősen sújtotta a gazdasági válság, a légi közlekedés beindulásakor a kormány nem szeretné, hogy “ilyen jellegű témák uralják el a közéletet, tehát ha adódik egy ilyen probléma, azt gyorsan kell rendezni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik