Külföld

Az EBESZ üdvözli a nyelvtörvényt

admin
admin

2010. 01. 05. 13:42

A szlovák Külügyminisztérium szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa üdvözli a nyelvtörvény végrehajtási utasításait, amelyek január elsején léptek életbe.

Peter Stano külügyminisztériumi szóvivő keddi közlése szerint nyilatkozatában Knut Vollebaek azt állítja, hogy a jogszabály végrehajtási utasításainak elveit az ő ajánlásai alapján fogadták el azzal a céllal, hogy megmagyarázzák a nem világos részeket, azokat egyértelművé tegyék, és egységesítsék a törvény kötelező érvényű értelmezését.

“Lényeges, hogy az államnyelv támogatása érdekében hozott lépések nem csökkentik a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek nyelvi jogait” – idézi Vollebaek nyilatkozatát a közszolgálati TASR hírügynökség. A SITA kereskedelmi hírügynökség szerint Vollebaek elvárja, hogy a szlovák hatóságok kísérjék figyelemmel és elemezzék a törvény alkalmazását – különösen ami a bírságok kiszabását illeti – elkerülendő a kisebbségi nyelvhasználat túlzott korlátozását.

Mindkét szlovák hírügynökség idézi a főbiztos nyilatkozatának azon részét is, amelyben leszögezi: mindaddig szerepet vállal a folyamatban, amíg Szlovákia föl nem erősíti a kisebbségi nyelvhasználati törvényt arra a szintre, amilyenre az államnyelvtörvény került, továbbá, amíg a szlovák fél megalkotja az átfogó kisebbségvédelmi törvényt.

A magyar külügyminisztérium már hétfőn közölte, hogy a magyar kormány üdvözli Knut Vollebaek nyilatkozatát.

A tárca közleménye szerint Vollebaek január 4-én nyilatkozatot tett közzé a szlovák államnyelvtörvényhez készült végrehajtási irányelvekre vonatkozólag, amelyek 2010. január elsejével léptek hatályba. Megítélése szerint az irányelvekre szükség volt, hogy iránymutatást adjanak a törvény végrehajtásához. Ugyanakkor elvárja, hogy az irányelvek védelmezzék Szlovákiában a kisebbségekhez tartozó személyek azon jogát, hogy mind a magán-, mind a közéletben használhassák anyanyelvüket.

A magyar kormány tartja magát a szécsényi megállapodáshoz, amely a július 22-én kiadott főbiztosi vélemény valamennyi elemét kötelezően végrehajtandónak fogadta el, és elvárja, hogy a főbiztos szerepet vállaljon mindezek érvényesítésében – hangoztatta a közlemény.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.