Nagyvilág

Jemen lerohanja az al-Kaidát

Folyamatosan küldi a csapatokat az afgán kormány a terrorhálózat területére. Az amerikaiak is beszállnak.

Több száz fős katonai erősítést küldött a jemeni kormány az ország azon két keleti tartományába, amelyben az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat megvetette a lábát – közölték szombaton biztonsági tisztségviselők.

Elmondásuk szerint a kabinet előző nap vezényelt erősítést a Marib és Dzsouf tartományban állomásozó kormánycsapatokhoz. Az említett hegyvidéki térségekben, ahol alig érvényesül a jemeni kormány hatalma, megfordulhatott az a nigériai férfi is, aki karácsonykor megpróbált felrobbantani egy Amszterdamból Detroitba tartó amerikai utasszállító repülőgépet.

Barack Obama amerikai elnök pénteki rádióbeszédében az al-Kaidát vádolta azzal, hogy kiképezte és felfegyverezte a merénylőjelöltet.

A merényletkísérlet után őrizetbe vett 23 éves Umar Farouk Abdulmutallab tavaly augusztus eleje és december eleje között Jemenben tartózkodott, és állítólag ott szerezte be a robbanóanyagokat.

Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy több mint kétszeresére növeli a terrorizmus elleni harcra Jemennek nyújtott támogatást – közölte David Petraeus amerikai tábornok még pénteken újságírókkal Bagdadban. Az Irakban és Afganisztánban harcoló amerikai erőket irányító tábornok szombaton Jemenbe érkezett, és megbeszélést folytatott Ali Abdullah Szaleh elnökkel egy szanaai kormánytisztviselő tájékoztatása szerint.

Washington tavaly 67 millió dollár értékű kiképzési és egyéb támogatást nyújtott az arab világ legszegényebb országának a terrorizmus elleni harcra. Ennél nagyobb támogatást ilyen célra csak Pakisztán kapott az Egyesült Államoktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik