Külföld

Puskagolyó vonat száguld

admin
admin

2009. 12. 26. 09:23

Puskagolyóhoz hasonlítják sebessége miatt a világ leggyorsabb vonatát, ami most kezdte meg működését Kínában. Az új fejlesztés már a repülőgépekkel is felveszi a versenyt, hiszen az emberek biztonságosabbnak tartják a vasutat.

Megkezdte menetrend szerinti működését a világ leggyorsabb vonata Kínában. Háromszázötven kilométert tesz meg óránként, ezért a sebességért a puskagolyóhoz hasonlítják.

Az első szerelvény reggel 9 órakor indult a közép-kínai Vuhanból és 12 órakor ért célba, vagyis 1068 kilométert 3 óra alatt tett meg. Korábban a két végállomás között utazóknak az út több mint 10 órát vett igénybe.

Sajtóbeszámolók szerint a jegyek már elővételben elkeltek, első osztályon 780 jüant kellett értük fizetni, ami több mint 21 ezer forintnak felel meg, míg a másodosztályra szóló jegy ára 490 jüan, vagyis meghaladja a 13 ezer forintot.

Az új fejlesztés egyértelműen versenyhelyzetet teremtett a belföldi légi járatoknak, mivel a vasutat az emberek kényelmesebbnek, pontosabbnak és biztonságosabbnak tartják – erről a legnagyobb belföldi légitársaság, a China Southern elnöke nyilatkozott a China Daily című lapnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.