Nagyvilág

Kevesebb bűn terem Amerikában

A gazdasági válság tavalyi kirobbanásakor sokan tartottak tőle, hogy nőni fog a bűncselekmények száma. A The New York Times viszont a jóslatot cáfoló, friss rendőrségi statisztikákat ismertet, amelyekből kiderül, hogy a törvénysértések száma annak ellenére csökkent, hogy a munkanélkülieké, a szegényeké emelkedett. Még a szakértők is ámulnak az adatokon.

Az FBI adatai azt mutatták, hogy az elmúlt évben csökken a bűncselekmények száma az Egyesült Államokban, ráadásul gyorsuló ütemben. Tavalyhoz képest 10 százalékkal kevesebb emberölést regisztráltak, az erőszakos bűncselekmények száma több mint 6, a vagyon ellen elkövetett visszaélések száma 4,4 százalékkal esett vissza. Ezek szerint utoljára 1960-ban volt olyan alacsony a bűnözés, mint 2009-ben.

A szakértők is tanácstalanul állnak a nem várt adatok előtt. Egyes elemzők úgy látják, hogy az állampolgárok nagyobb ébersége állhat a bűnözési statisztikák javulása hátterében: a válság miatt az emberek jobban ügyelnek tulajdonukra.

Mások szerint inkább a demográfiai változásoknak lehet szerepe a javuló statisztikákban: a bűncselekmények elkövetői ugyanis rendszerint a fiatal generációkhoz tartoznak. Van, aki inkább a válság óta megnövelt szociális támogatásokkal magyarázza, hogy a rossz gazdasági helyzet ellenére nem nőtt a törvénysértések száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik