Nagyvilág

Félkudarc a klímacsúcs

Lezárják a koppenhágai klímacsúcsot, mert nem sikerült megállapodásra jutniuk az új határozatot illetően, pedig nem tartalmaz konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat.

A zárónyilatkozat “tudomásul vételével” érhet véget szombaton a koppenhágai ENSZ-klímakonferencia, miután egész éjszaka tárgyaltak arról a tervezetről, amelyet pénteken késő este már elfogadott az amerikai, a brazil, a dél-afrikai, a kínai, valamint az indiai miniszterelnök.

Azért nyúlt hosszúra az egyeztetés, mert Venezuela, Bolívia, Nicaragua és Kuba eddig nem támogatta a dokumentumot, annak ellenére, hogy nem tartalmaz konkrét kibocsátás-csökkentési vállalásokat.

A maratoni, csaknem káoszba fulladó plenáris ülésen a 193 delegáció úgy döntött, hogy befejezik az egyeztetést.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szerint “megszületett a megállapodás”, Koppenhágai Egyezmény címmel, de tisztában van vele, hogy ez csak a kezdete annak a folyamatnak, amely egy jogilag kötelező erejű szerződés elfogadásához vezet.

A főtitkár aláhúzta, hogy a zárónyilatkozat “tudomásul vétele” is elegendő ahhoz, hogy azonnali gyakorlati hatása legyen, hiszen a záródokumentum a fontos kérdésekett érint, de a kulcsfontosságú kibocsátás-csökkentési vállalások terén azonban nem szab meg százalékos mértékeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik