Külföld

Hazaküldik a foglyokat Guantanamóból

admin
admin

2009. 12. 18. 08:54

Hat jemenit küldene haza Washington, ám többen attól tartanak, hogy visszatérnek a terrorizmushoz.

Washington azt tervezi, hogy hazájukba küld vissza a napokban hat olyan jemenit, akit terrorizmus gyanújával a guantánamói börtöntáborban őriznek, és elképzelhető, hogy több tucatnyi követi őket – jelentette pénteken a The Washington Post című amerikai napilap.

Az ügyben nemrég magas szintű tárgyalások voltak a két ország képviselői között, Stephen Kappes, a CIA igazgatóhelyettese például személyesen járt az arab országban – írta a lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. A CIA hivatalosan nem volt hajlandó nyilatkozni az értesülésről.

Barack Obama amerikai elnök egyik első ígérete volt idén januári hivatalba lépése után, hogy a sok bírálatot kiváltó, Kuba szigetén lévő börtöntábort egy éven belül megszüntetik. Ez valószínűleg nem fog sikerülni, de az utóbbi hetekben jelentős erőfeszítéseket tettek arra, hogy a foglyok sorsát rendezni tudják. A még ott lévő 210 fogolyból 97 fővel a legnagyobb nemzeti csoportot a jemeniek alkotják.

A kormány bírálói azt mondják, jemeniek hazaküldése nagy biztonsági kockázattal jár, mert nem biztos, hogy az ottani hatóságok megfelelően tudnak gondoskodni őrizetükről. “Attól tartok, hogy terrorcselekményeket fognak elkövetni, ami amerikaiak életébe fog kerülni” – mondta a lapnak nyilatkozva Frank Golf republikánus párti kongresszusi képviselő a jemeni foglyokra utalva.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.