Nagyvilág

A pápa elfogadta az ír püspök lemondását

A pápa elfogadta csütörtökön a nyugat-írországi Limerick püspökének a lemondását, akit - több másik egyházi személyiséggel együtt - egy november végi jelentés azzal vádolt meg, hogy évtizedeken át eltussolta pedofil papok kiskorúak sérelmére elkövetett visszaéléseit.

Donal Murray a szigetország katolikus egyházi méltóságai közül az első főpap, aki a nagy botrányt kavaró ügyet feltáró jelentés után benyújtotta lemondási kérelmét a Szentszékhez.

Az egyházi intézményekben – iskolákban, gyermekotthonokban – elkövetett visszaélésekre már korában fény derült, és a jelentésben említett 46 lelkész közül tizenegyet már el is ítéltek kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt.

Az úgynevezett Murphy-jelentés, amely arról számolt be, hogy a gyermekek sérelmére katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélések ügyében a dublini érsekség még az 1990-es évtized közepén is “a titoktartást, a botrány elkerülését, az egyház jó hírének a védelmét” tartotta a fő szempontnak.
A 720 oldalas jelentés mélyen megrázta XVI. Benedeket, aki “förtelmesnek” minősítette az esetet. Az egyházfő kinyilvánította, hogy osztozik az ír hívők felháborodásában, és mély sajnálatot érez amiatt, hogy gyermekekkel szembeni visszaélésekről szóló panaszokat hallgattak el magas rangú vallási vezetők évtizedeken át az ír katolikus egyházon belül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik