Külföld

Hollandiában tombol a “kecskeinfluenza”

admin
admin

2009. 12. 17. 16:43

Az emberre is veszélyes Q-láz (Queensland-fever), azaz a "kecskeinfluenza" kiterjedésétől tart Hollandia. Több tízezer kecske kényszervágásával próbálnak gátat vetni a betegség terjedésének.

A holland kormány korábban úgy döntött, hogy beoltják az ország teljes kecske- és juhállományát a “kecskeinfluenza” néven is ismert, Q-láz nevű fertőző betegség ellen, amely az idén már hat emberi halált is okozott. A holland mezőgazdasági minisztérium csütörtöki bejelentése szerint azért oltják be az állatokat, mert az a gyanú, hogy a humán Q-láz megbetegedéseket – ebből 2.300-at regisztráltak az idén – az állatok okozták.

Ötvenöt dél-hollandiai farmon – ahol fertőzött állatokat találtak – ugyanakkor különleges óvintézkedéseket vezettek be. Egyidejűleg már eddig 36 ezer kecskét küldtek kényszervágásra, köztük egészségügyi szakértők tanácsára egészséges állatokat is, hogy betegség terjedését megelőzzék.

Ugyanakkor a szomszédos német tartományokban is kiemelten figyelik az estleges megbetegedéseket, de eddig az állatállományban nem észleltek a betegségre utaló jeleket. Németországban az idén 190 ember betegedett meg Q-lázban, ketten meg is haltak. Ez a humán betegszám azonban teljesen szokványosnak mondható, német viszonylatban évente átlagosan 100-400 ember kap “kecskeinfluenzát”.

A ritka, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Coxiella burnetii nevű baktériumtörzs okoz, emberről emberre általában nem terjed, de az állatok átvihetik az emberre a fertőzést. A betegség influenzaszerű tünetekkel jár, akár atípusos tüdőgyulladást, végső soron halált is okozhat. A kór onnan kapta a nevét, hogy 1937-ben először az ausztráliai Queensland tartományban diagnosztizálták, vágóhídi munkások körében.

A hollandiai Q-láz járvány intenzitását és időtartamát tekintve is egyedi, gyakorlatilag 2007 óta folyamatosan jelen van a holland állatállományban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.