Külföld

Ismét Obama lehet az Év embere

admin
admin

2009. 12. 15. 06:43

Tavaly után idén újra az Év emberévé választhatja Barack Obama amerikai elnököt a Time magazin. Az újság listáján többek között szerepel Ben Bernanke Fed-elnök, Usain Bolt olimpiai bajnok jamaicai futó, illetve a kínai munkások.

A lap indoklása szerint Obama mellett szól az, hogy elnöksége első évében elfogadtatta a 787 milliárd dolláros gazdasági ösztönző csomagot, előmozdította az egészségbiztosítás kiterjesztését célzó törvényhozási reformot és elnyerte a Nobel-békedíjat. Ellene szól viszont, hogy a munkanélküliség az Egyesült Államokban elérte a 10 százalékot, az afgán háborús helyzet romlott, valamint az, hogy Obama nem nyerhet meg mindent.

A Fed elnöke is esélyes

A Time hétfőn ismertette a jelöltek szűkített hetes listáját, amelyen már nem szerepelnek az iráni tiltakozók, akik a tízes listán még rajta voltak. A magazin internetes szavazásán Obama a második helyre került, az olvasók nagy többsége szerint az év legfontosabb személye cím az iráni tiltakozóknak jár, akik a nyáron több héten át utcára vonulva emelték fel szavukat az elnökválasztási csalások ellen, bátorságot és elszántságot mutatva a brutális kormányzati fellépéssel szemben.

Ben Bernanke, az amerikai központi bank, a Fed elnöke azért lehet az év embere, mert a “nagy depresszió” hidegfejű, tudományos szakértőjeként a megfelelő ember volt a megfelelő időben a pénzügyi válság kezelésére, gyorsan cselekedett, több billió dollár hitelt teremtett, megnyugtatta a piacokat és segített megelőzni a gazdasági katasztrófát. Hátrányai között említik: a válságot fokozhatta, hogy hagyta elbukni a Lehman Brothers befektetési bankot.

Atléta a listán

Az esélyes jelöltek között van Stanley McChrystal tábornok is, az afganisztáni amerikai haderő főparancsnoka, aki átalakította a katonai stratégiát és sikeresen lobbizott a csapaterősítés mellett.

Az év embere lehet Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnöke is, aki az amerikai történelem egyik legnagyobb politikai hatalmú asszonya, valamint Steve Jobs, az Apple alapítója, akit a Forbes magazin novemberben az évtized vállalatvezetőjévé választott.

Ugyancsak az év emberévé választhatják Usain Bolt jamaicai atlétát, aki a pekingi olimpián saját világrekordjait megdöntve fantasztikus időeredményekkel nyerte meg a 100 és 200 méteres síkfutást, előbbit 9,58, utóbbit 19,19 másodperc alatt tette meg.

A szűkített listán szerepelnek végül a kínai munkások, akiknek a magazin szerint mind nagyobb a befolyásuk a világ egyik legerősebb gazdaságának szereplőiként.

Bush is elnyerte már a címet

Az év embere címet az előző amerikai elnök, George Bush is elnyerte, 2004-ben. A gyakran vitatott díjat 1927 óta “osztják ki” olyan embereknek, tárgyaknak és gondolatoknak, akik, illetve amelyek jó vagy rossz irányban leginkább befolyásolták az év eseményeit.

A Time magazin szerdán hirdeti ki az idei év emberét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.