A svájci hatóságoknak a megfelelő parlamenti és bírósági eszközökkel felül kell vizsgálni ezt a döntést – mondta Pakisztán ENSZ-nagykövete.
Zamir Akram szerint fennáll a veszélye, hogy más európai országokban is hasonló igényekkel állnak majd elő a minaretépítésekkel vagy más iszlám szimbólumokkal kapcsolatban. “Már itt, Genfben is értek vandál támadások mecseteket” – emlékeztetett a pakisztáni diplomata, aki szerint ez egy “nagyon veszélyes tendencia”, és akár muszlim közösségek elleni erőszakhoz is vezethet.
Az ICO 56 tagállamának ENSZ-nagykövetei a svájci nagykövetnek tolmácsolták kérésüket genfi találkozójukon.
November 29-én a svájciak több mint 57 százaléka támogatásáról biztosította egy népszavazáson azt a kezdeményezést, hogy tiltsák meg az új minaretek építését az országban.
Párizsban egyébként csütörtökön közzétettek egy közvélemény-kutatást, amelynek eredményei szerint a franciák alig több mint fele – a megkérdezettek 54 százaléka – gondolja úgy, hogy az iszlám vallás összeegyeztethető a francia társadalmi értékekkel.