Nagyvilág

Ma van az emberi jogok világnapja

Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben szavazta meg, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1948 december 10-ei elfogadása után ezt a napot az emberi jogok nemzetközi napjának nyilvánítsa.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalták össze a klasszikus, a polgári államok alkotmányaiból ismert politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét.

A nyilatkozat az emberi jogok egyetemessé válásának kezdetét jelentette, s megnyitotta a sort az ilyen tárgyú szerződések, egyezmények előtt.

Bár a dokumentumot a világ összes állama ratifikálta, nagyon sok ország jelenleg is megsérti előírásait, emiatt legjobban a kisebbségek és a menekültek szenvednek. Az ENSZ mellett több regionális szervezet próbál érvényt szerezni az emberi jogoknak, Európában az Európa Tanács, az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.

Magyarországon több rendezvényt tartanak az emberi jogok nemzetközi napján; Budapesten az emberi méltóság nemzeti emléknapját tartják a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet tárlatot, élő könyvtárat és poszterkiállítást szervez, a Romédia Alapítvány dokumentumfilm-vetítést, a Roma Polgárjogi Alapítvány pedig fotókiállítást rendez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik