Külföld

Hatvan százalékkal erősítünk Afganisztánban

admin
admin

2009. 12. 04. 20:12

Kétszáz fővel – hatvan százalékkal - növeli Magyarország az Afganisztánba küldött csapatai létszámát. Bajnai Gordon kormányfő Joe Biden amerikai alelnökkel folytatott tárgyalásain arról is szó esett, konkrétan milyen területeken tudna együttműködni a jövőben a két ország. A csapatnövelés belefér a költségvetésbe, valószínűleg Koszovóból csoportosítunk át.

A jövő év folyamán több lépcsőben, összesen kétszáz fővel növeli meg Magyarország az Afganisztánban állomásozó csapatai létszámát. Eddig mintegy háromszáznegyven fővel vettünk részt az ottani feladatok ellátásában, a logisztikai, kiképzési munkákat ellátó egységek mellett egy kisebb létszámú harcoló erő is jelen van a közép-ázsiai országban.

Mint Bajnai Gordon kormányfő Joe Biden amerikai alelnökkel a Fehér Házban folytatott tárgyalásait követően a magyar sajtó képviselőinek elmondta, ezen tervekről már előzetesen tájékoztatta Sólyom László államfőt és az elmúlt napokban megkezdődtek a konzultációk is a parlamenti pártokkal. A technikai részleteket az elkövetkező napokban fogják kidolgozni. „A csapatok, amelyeket felajánlunk, Magyarország katonai képességéhez illeszkednek. Részt veszünk logisztikai, képzési, tréning műveletekben, támogatjuk az ottani jövő évi országgyűlési választásokat” – jelentette ki a kormányfő.

Belefér a költségvetésbe

Szekeres Imre honvédelmi miniszter már a hét közepén elkezdte az egyeztetést a parlamenti pártokkal, s a kormányfő szerint már a jövő héten tisztázhatják a részleteket. „Ez a kormány döntése, de fontos tudnunk a parlamenti pártok véleményét” – fejtette ki Bajnai Gordon. Úgy nyilatkozott, hogy a feladat végrehajtásához nem kell a költségvetésen módosítani, Szekeres Imre a pénzügyminiszterrel közösen felmérte, hogy mit vállalhat a kormány. Ez fokozatos lesz, a forrástöbbletet a költségvetési tartalékból kívánja biztosítani a kormány.

„Ez nem olyan jelentős nagyságrend, ami a büdzsét jelentős mértékben érintené. Másrészt számítunk arra, hogy szövetségeseink a költséges műveletek egy résznek, mint a szállítás vagy a kiképzés, vagy bizonyos hadfelszerelések egy részének biztosításával segítenek”.

Koszovóból csoportosítanak át

Egy parlamenti döntés szerint a hadsereg tíz százaléka vehet csak részt külföldi hadműveletekben. „Úgy tervezzük, hogy ezt nem lépjük túl” – jelentette ki a kormányfő. Ennek érdekében részben máshonnan csoportosít át csapatokat a kabinet, például Koszovóban csökkenni fog jövőre a szövetséges egységek létszáma.

A miniszterelnök ugyanakkor kifejtette azt is, hogy a stratégiai fontosságú övezetekben, mint amilyen a Balkán is, nem szeretnénk feladni az eddigi kötelezettségvállalásokat. „Ha esetleg többletszám biztosítására lesz szükség, akkor a parlamenthez fordulunk majd” – tette hozzá Bajnai, ám ennek rövid távon nem látja szükségét.

Biden elismeri Bajnait

Az amerikai alelnökkel folytatott tárgyalások a tervezettnél több mint fél órával tovább tartottak és értesüléseink szerint rendkívül szívélyes légkörben folytak. A találkozót követő nyilatkozatokban Joe Biden nemcsak az újabb, az ország méreteihez képest kiemelkedő magyar vállalás jelentőségét méltatta, de feltűnően dicsérte a magyar válságkezelést is, amellyel szerinte Magyarország példát állít mások elé is.

Az alelnök kijelentette azt is, hogy keresi azokat a csatornákat, amelyeken keresztül az Egyesült Államok segítséget tud nyújtani Magyarországnak, s ehhez a miniszterelnök útmutatását várja. A sajtónak Bajnai Gordon elmondta, hogy nagyon sok kérdésről beszéltek és konkrét kéréseket is megfogalmazott. „Ezek általában olyan segítségre vonatkoznak, amelyekről akkor szokott beszélni az ember, amikor már megvalósultak” – mondta a miniszterelnök, a megvitatott diplomáciai, gazdaságdiplomáciai témák kapcsán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.