Külföld

Több jelentkező az expresszmerényletre

admin
admin

2009. 12. 02. 08:56

Már két szervezet is magára vállalta a Nyevszkij expressz elleni, 26 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet.

Egy szélsőséges kaukázusi szervezet is jelentkezett a Nyevszkij-expressz elleni, 26 halálos áldozatot követelő robbantásos merénylet elkövetőjeként.

A KavkazCenter hírportál közölte, hogy a szerkesztőségébe érkezett egy levél a Doku Umarov vezette Kaukázusi Emirátus nevű szervezettől, amely közli, hogy egyik “diverziós csoportja” hajtotta végre pénteken a Moszkvából Szentpétervárra tartó vonat elleni támadást. A szervezet kijelenti: mindent megtesz azért, hogy kiterjessze harcát Oroszország területén. Folytatják akcióikat addig, amíg a “megszállók a Kaukázusban nem vetnek véget azon politikájuknak, hogy pusztán vallási alapon gyilkolnak egyszerű muzulmánokat” – írták.

Korábban már egy Combat 18 elnevezésű neonáci szervezet is vállalta a felelősséget. Őket egy neonáci szervezet katonai szárnyának tekintik. Tagjai már számos esetben öltek meg muzulmánokat, cigányokat és antifasisztákat, de csak néhány esetben kerültek bíróság elé.

A hatóságok egyelőre kétkedéssel fogadták a bejelentéseket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.