Nagyvilág

Blöffölhetnek a muzulmán terroristák

Blöffnek tartják a Kaukázusi Emirátus bejelentését, miszerint ők robbantottak a Nyevszkij expressznél. Mivel a szervezet további akciókkal fenyeget, vizsgálják levelük hitelességét.

A csecsen belügyminisztérumban “blöffnek” tartják a Kaukázusi Emirátus nyilatkozatát, miszerint ők követték el a 26 halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet a Nyevszkij expressz ellen.

A KavkazCenter hírportál szerkesztőségébe érkezett levélben jelezte a szervezet, hogy egyik “diverzánscsoportja” a merénylő és vezetőjük, Doku Umarov utasításának tettek elget, mert “főként Oroszország vezető csinovnyikjai utaztak a vonaton”. Beszámoltak arról is, hogy az év elején eltervezett, stratégiailag fontos oroszországi létesítmények elleni támadássorozat részeként hajtották végre az akciót, amit több helyen – elektromos távvezetékeknél, olaj- és gázvezetékeknél – folytatnak, amíg a “megszállók a Kaukázusban nem vetnek véget azon politikájuknak, hogy pusztán vallási alapon gyilkolnak egyszerű muzulmánokat”. Kijelentik, hogy mindent megtesznek azért, hogy kiterjesszék harcukat Oroszország területén.

A szervezet igazságos büntetésnek tartja ezeket a támadásokat, mert az orosz lakosság támogatja az orosz kormány effajta politikáját. Ennek ellenére a “vezérkar” közli, hogy igyekszik elkerülni az áldozatokat a fegyvertelen lakosok körében.

Az orosz szövetségi szervek nem kívántak reagálni bejelentésre, de ellenőrzik a levél hitelességét. Kételkednek abban, hogy Doku Umarov képes lenne nagyszabású terrorakciók végrehajtására, hiszen egy kis fegyveres csoport van mellette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik