“Nem értem, hogyan lehet korlátozni egy kisebbség szabad vallásgyakorlását, vagy megtiltani egyes csoportoknak, hogy saját templomuk legyen” – mondta Antonio Maria Sveglio.
“Természetesen mindenhol lehet érezni idegenkedést és félelmet, de egy kereszténynek képesnek kell lenni ezen túllépni, még akkor is, ha ez egyoldalú marad” – tette hozzá.
Felix Gmür, a svájci püspöki konferencia főtitkára vasárnap elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a svájciak több mint 57 százaléka támogatásáról biztosította a népszavazáson azt a kezdeményezést, hogy tiltsák meg az új minaretek építését az országban.
“A referendum eredménye súlyos csapást jelent a vallásszabadságra és az integrációra” – mondta a főtitkár a második vatikáni zsinatra hivatkozva, amely kimondta, hogy minden vallás követőinek joguk van vallási célú épületek emelésére.