Nagyvilág

Újra 25 halálos áldozatról tudnak az oroszok

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóosztálya szombaton délelőtt cáfolta azt a tárcavezetőtől, Szergej Sojgutól származó információt, mely szerint a péntek esti vasúti szerencsétlenségnek 39 halálos áldozata lett volna.

Legalább kilencvenhatan megsebesültek, amikor robbanás miatt kisiklott a Nyevszkij
Expressz nevű, Moszkva és Szentpétervár között közlekedő orosz vonat. A szerencsétlenség után 39 halálos áldozatról számoltak be, de utólag, a korábbi 25-ről szóló hírt erősítette meg az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóosztálya. Hozzátették, hogy a vasúttársaság szerint a szerelvény utasai között legkevesebb 3 külföldi állampolgár is lehetett, de ezt még ellenőrzik.

Az STT finn hírügynökség jelentette, hogy a listán két finnek tűnő név található, az orosz tévé jelentése szerint pedig egy olasz állampolgár is megsérült a balesetben.

Eddig az merült föl, hogy áramszünet miatt siklott ki a vonat négy kocsija, viszont több forrás szerint kisebb krátert találtak a helyszínen, ami terrortámadásra utal. Az Interfax jelentése szerint egyméteres bombatölcsért fedeztek fel a sínek közelében, az utasok pedig nagy csattanást hallottak a baleset előtt, ami szintén merényletre utalhat. Az orosz államügyészség már ezt is vizsgálja.

2007-ben már történt hasonló eset ezen a vonalon, akkor bomba robbant a síneken és hatvanan sérültek meg. A hatóságok úgy vélik, csecsen csoportok követték el a támadást.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik