Nagyvilág

Szlovákia: ellehetetlenül a kassai magyar színház

Olyan jelentős összeget vont meg a kassai Thália Színhától a teátrum fenntartója, hogy lehetetlenná válik a működése - mondta el Korognai Károly főrendező.

100 ezer eurót, azaz 28 millió forintot vonnak meg a kassai színháztól. Korognai Károly főrendező elmondta, hogy önerejéből, pályázatokkal próbál segíteni magán a színház. Szerinte ha a pénzügyi gondot “sikerül átvészelni, túlélni”, az nagyon komoly siker lesz.

Hozzátette: ha nem sikerül rendezni az anyagiakat, és emiatt esetleg megszűnik a nagy múlttal rendelkező teátrum, elkerülhetetlenné válik a politikai felhang.
“Ha pedig a kassai Thália Színház eltűnne a színjátszás palettájáról, az óriási probléma lenne. Minimum egy 600 ezres magyar ajkú lakosságnak van ugyanis szüksége rá Szlovákiában” – hangsúlyozta a főrendező.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik