Nagyvilág

Leállnak a gázai rakéták

A gázai övezeti fegyveresek megegyeztek a Hamásszal: beszüntetik a rakétatámadásokat Izrael ellen.

A Gázai övezetben működő fegyveres palesztin szervezetek megegyeztek a körzetben uralkodó Hamász iszlám fundamentalista mozgalommal, hogy megfékezik a dél-izraeli településeket célba vevő rakéták kilövését – jelentette be szombaton a Hamász.

A legnagyobb gázai erőt képviselő szervezet jobbára tartózkodik az Izrael elleni rakétatámadásoktól azóta, hogy januárban véget ért a zsidó állam háromhetes offenzívája az övezet ellen. Ennek célja az addig rendre Izrael ellen indított gázai rakéták leállítása volt. A harcokban palesztin és ENSZ-adatok szerint mintegy 1400-an haltak meg a palesztin oldalon. Tizenhárom izraeli katona ugyancsak életét vesztette. A kisebb iszlamista szervezetek azóta sem szüntették be rakétámadásaikat a dél-izraeli városok ellen, bár a korábbiaknál jóval szerényebb ütemben indítanak rakétákat.

Fathi Hamad, a Hamász-kormány belügyminisztere szombaton azt közölte, hogy minden szervezet beleegyezését adta a rakétázás beszüntetéséhez.

A megállapodás célja – mondta -, hogy elejét vegye az izraeli megtorló akcióknak és biztosítsa a stabilitást a gázai lakosok számára. A tűzszünet megkönnyíti a helyieknek a múlt télen lerombolt infrastruktúra újjáépítését.

Legutóbb szombat reggel robbant izraeli területen, Szderót városa mellett a Gázai övezetből indított rakéta. Nem okozott sérülést. Egy olyan kisebb csoport jelezte, hogy nevéhez fűződik a támadás, amelyet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel társítanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik