Külföld

5 perc alatt káosz lehet Afganisztánban

admin
admin

2009. 11. 21. 12:11

A brit külügyminiszter úgy véli, ha kivonulnak Afganisztánból, összedől az új kormány - írja a The Guardian.

Akár “öt perc alatt” is összedőlhet az afganisztáni kormány, ha a NATO-erők most kivonulnának – nyilatkozata a brit külügyminiszter, aki szerint a “mesterséges kivonulási menetrendek” csak az ellenségnek kedveznek.

David Miliband, aki a napokban járt Afganisztánban Hamid Karzai újjáválasztott elnök beiktatásán, azt mondta: ha a nemzetközi erők távoznának, a lázadók “lerohannák” a kormányerőket – ez megtörténhet “öt perc, 24 óra vagy hét nap alatt” -, és akkor “visszajutunk oda, ahonnan indultunk”.

Miliband ezt a véleményét már korábban is hangoztatta. A NATO Parlamenti Közgyűlésének értekezletén kijelentette: úgy nem lehet kivonulni Afganisztánból, hogy légüres tér maradjon hátra, mert ezt “a tálibok gyorsan kitöltenék”. Az afganisztáni háború nem vég nélküli, de kivonulni csak “annak biztos tudatában szabad, hogy később nem kell visszamennünk” – tette hozzá.

Hozzátette, hogy a britek aggódnak a katonáik miatt, de meg kell
érteniük, hogy ennek kisebb a kockázata, mint ha hazamennek. Karzai
köszönetet mondott Nagy-Britanniának a segítségért.

Gordon Brown miniszterelnökviszont azt szeretné, hogy “ha lehetséges”, már 2010-ben megkezdődne a biztonsági feladatok fokozatos, “térségről térségre történő” átadása az afganisztáni erőknek.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.