Külföld

Ismét utazhatnának amerikaiak Kubába

admin
admin

2009. 11. 18. 12:51

A héten szavaznak az amerikai Kongresszusban a Kubát sújtó beutazási embargó eltörléséről. Amerikai állampolgárok 1960 óta nem utazhatnak a szigetországba.

Az 1960-ban elfogadott Castro kommunista rezsimje elleni tilalom minden amerikai állampolgárt érint, pedig ők Kubán kívül a világ bármely országába beléphetnek, legyen az ellensége vagy szövetségese az Amerikai Egyesült Államoknak. Ezért a republikánus Richard Lugar szenátor és a demokrata Howard Berman kongresszusi tag beadványt nyújtott be a Kubába történő beutazási embargó eltörléséről.

A közel 50 éve tartó embargó a mostani javaslat szerint meggátolja a „demokratikus reformokat” Kubában és visszaveti az ország felzárkózását a térségben. Washingtoni szakértők szerint viszont inkább a 2004 óta tartó politikai támogatásoknak köszönhetően került most napirendre a kérdés.

Az elmúlt 5 évben több mint 10 millió dollárral támogattak különböző politikai szervezeteket kubai-amerikai polgárok és vállalatok. Az új elnök hivatalba lépése óta már 180 támogatója akad a törvénymódosításnak a kongresszusban és a külügyi bizottságban is egyre többen emelik fel hangukat az ügy érdekében.

Barack Obama amerikai elnök még nem nyilatkozott, hogy aláírja-e a beadványt, ha az megszerzi a kongresszusi szavazatok többségét, vagy elutasítja mint ahogy azt elődje George W. Bush tette.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.