Nagyvilág

Megszűnhet a sorkatonaság Németországban

Egy exkancellár szerint nem elég rövidíteni, meg kell szüntetni az alkotmányellenességet súroló, igazságtalan sorkatonai rendszert.

A sorkatonaság megszüntetése mellett emelt szót szombaton Németország egykori szociáldemokrata kancellárja.

A 91 éves Helmut Schmidt szerint a hadkötelezettség súrolja az alkotmánysértés határát, mivel “hihetetlen mértékű egyenlőtlenséget eredményezett a behívások terén”. Ezt pedig a sorkatonai szolgálat időtartamának tervezett csökkentése sem orvosolja érdemben – állította a Hamburger Abendblatt szombati számában Schmidt.

A fentiek miatt síkraszállt egy önkéntes, hivatásos hadsereg létrehozásáért. Mint emlékeztetett, a Bundeswehrt az 50-es években a hadkötelezettségen és sorozáson alapuló haderőként alakították meg, mert Nyugat-Németországot szovjet csapatok és rakéták fenyegették. “A Kelet és Nyugat közötti kölcsönös fenyegetés azonban megszűnt, ezzel pedig eltűnt a hadkötelezettségen alapuló haderő létrehozásról szóló döntés alapja is” – indokolta véleményét a volt kancellár, aki 1974 és 1982 között állt az NSZK kormányának élén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik