Külföld

Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány

admin
admin

2009. 11. 03. 11:12

Az ukrán közegészségügyi és járványügyi főorvos (tiszti főorvos) szerint Ukrajnában nincs új típusú influenzajárvány.

Olekszandr Bilovol az ICTV országos ukrán tévécsatorna hétfő esti adásában közölte: szezonális influenzajárvány és heveny légzőszervi fertőzések a nyugat-ukrajnai régiókban figyelhetők meg, főként 11 megyében, ahol a megbetegedések száma 15 százalékkal haladja meg a járványküszöböt. A többi régióban a megbetegedési mutató az előző, 2007-2008-as években mért szinten van – tette hozzá.

A főorvos azt is elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint Ukrajnában 71-en haltak meg influenzavírus-fertőzés következtében. Közölte: a laboratóriumi vizsgálatok 14 beteg esetében igazolták a H1N1 vírus okozta influenzát. Bilovol elmondása szerint három elhunyt személynél mutatták ki a H1N1 vírust. Ukrajnában két olyan korszerűen felszerelt laboratórium van, amelyek százszázalékosan képesek igazolni ezt a diagnózist – jelentette ki a szakember.

Ukrajnában egyébként meglehetős zavarodottság mutatkozik az új típusú influenzával kapcsolatos adatok közlésében. A médiában nyilatkozó illetékes hivatalnokok és állami vezetők gyakran közölnek a járványról egymással nem egyeztetett számokat. Hétfőn délelőtt például Julija Timosenko miniszterelnök a sajtónak azt mondta, hogy Ukrajnában 14 esetben mutatták ki az új típusú influenzát. Alig egy órával később az ukrán egészségügyi miniszter első helyettese 22 új influenzás megbetegedésről beszélt, amit a pontatlan fogalmazás folytán sokan úgy értelmeztek, hogy ennyi halálos áldozatot követelt a H1N1 vírusfertőzés. A számadat tisztázása végett az egyik hírportál megkereste az ukrán egészségügyi minisztériumot, ahol akkor leszögezték: az új típusú influenza mindössze egy beteg halálát okozta Ukrajnában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.