Külföld

Árengedményt adtak a szomáliai kalózok

admin
admin

2009. 11. 02. 07:56

A szomáliai kalózok hétmillió dollár helyett már csak 163 ezret követelnek a nemrégiben elrabolt brit házaspár szabadulásáért cserébe.

A tengeri rablókhoz közel álló források szerint a kalózok már csak 163 ezer dollárt követelnek, holott korábban hétmillió dollárban határozták meg a váltságdíjat.

Fegyveres támadók október 23-án támadták meg az 50-es éveiben járó pár Lynn Rival névre keresztelt jachtját, amely nemzetközi vizeken, a Seychelles-szigetektől északra Tanzánia felé tartott. A kalózok magukkal vitték a két britet, akiket a szomáliai partok közelében tartanak fogva. Az üres jachtot csütörtökön találta meg a brit haditengerészet.

Az emberrablók nevében korábban egy férfi jelentkezett telefonon, és közölte: nem fogják bántani túszaikat, hétmillió dollárért cserébe szabadon engedik őket. A váltságdíjat azzal indokolta az állítólagos szóvivő, hogy a nyugati országok hadihajói “sok szegény helyi (szomáliai) halász felszerelését tönkretették, (…) többeket őrizetbe vettek és saját börtöneikbe hurcolták őket”. Arra hivatkozott, hogy ezekhez a károkhoz képest “csekély összeget” követelnek a brit házaspárért.

A kalózok arra figyelmeztettek, hogy tragikus következményei lesznek bármilyen túszszabadítási kísérletnek. A brit hatóságok ugyanakkor bejelentették, hogy semmilyen váltságdíjat sem akarnak adni a túszokért cserében.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.