Külföld

Karadzic ismét kihagyta a perét

admin
admin

2009. 10. 27. 15:54

Kedden sem jelent meg bírái előtt Radovan Karadzic, a boszniai szerbek háborús bűnökkel vádolt volt vezetője. Ennek ellenére a törvényszék megkezdte a vádak hivatalos meghallgatását.

Az önnön védelmét ellátó Karadzic előző nap jelezte, hogy nem bojkottálni kívánja a pert, de még nem érzi kellően felkészültnek magát a védekezésre. A bíróság korábban nem adott helyt a boszniai fővádlott azon kérésének, hogy a vaskos váddosszié áttanulmányozásához halasszák el tíz hónappal a per kezdetét.

Az eljárást elnöklő dél-koreai bíró, O Gon Kvon kedden ismét figyelmeztette Karadzicot, hogy amennyiben folytatja a távolmaradást, viselnie kell annak következményeit is. Egyúttal bejelentette, hogy a bíróság a jövő héten dönt arról, kinevez-e hivatalból egy ügyvédet Karadzic jogi képviseletére.

A boszniai háború politikai főbűnösét kétrendbeli népirtással vádolják a 10 ezer ember életét kioltó szarajevói ostrom, valamint a 8 ezer muszlim kivégzését is magában foglaló srebrenicai hadművelet miatt. Gyilkosságok, kínzás, nemi erőszak, a lakosság elüldözése, kényszermunka is szerepel a vádpontok között. A volt boszniai vezető eddig nem ismerte el bűnösségét egyetlen vádpontban sem.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.