Nagyvilág

Gorbacsov: Obama megérdemelte a Nobel-díjat

Mihail Gorbacsov volt szovjet vezető szerint Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke igenis megérdemelte a Nobel-békedíjat, akárcsak ő annak idején.

Gorbacsov a Szabad Európa/Szabadság Rádiónak adott, s a pénteki amerikai sajtó által idézett interjújában párhuzamot vont a saját és Obama elismerése között: arról beszélt, hogy mindkettőjüket váratlanul tüntették ki
.
“Én váratlanul nyertem el, ő (szintén) váratlanul nyerte el, és én is megérdemeltem, eltelt már egy idő azóta, és ez világos” – fogalmazott az egykori szovjet elnök. Hangsúlyozta, úgy érzi, a saját országa és a világ előtt folytatott felelősségteljes politikájával bebizonyította, hogy joggal tüntették ki.

Gorbacsov – akinek 1990-ben ítélték oda a békedíjat – kifejtette: amikor a véleményét kérdezték, elmondta, hogy támogatja a Nobel-bizottság döntését Obama elismerése kapcsán.

“Amerikának nagyon nagy szerepe van, s még sokáig nagyon nagy szerepe lesz (…) aktív, építő jellegű politikája nélkül aligha lehet bárhol is sikereket elérni” – jelentette ki az amerikai kongresszus által finanszírozott rádiónak.

Véleményét azzal indokolta, hogy “támogatnunk kell egy ilyen álláspontot képviselő elnököt, aki jelentős lökést adott saját országának és a világnak”. Gorbacsov megítélése szerint Obama politikájának már látszanak az eredményei, és ez tiszteletet érdemel.

Szerinte lehet ugyan ilyen vagy olyan kifogást találni, de Obamát megérdemelten tüntették ki. Hozzátette ugyanakkor: az amerikai elnöknek most már kötelessége, hogy azon az úton haladjon tovább, amelyet a Nobel-bizottság kijelölt számára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik