Külföld

Svédországban templomban is házasodhatnak a melegek

admin
admin

2009. 10. 22. 18:47

A svéd evangélikus egyház csütörtökön engedélyezte lelkészeinek azonos nemű párok összeadását.

A döntést az Uppsalában tanácskozó zsinat 176-62 arányban szavazta meg, 11-en tartózkodtak, ketten távol maradtak a szavazástól.

Svédország 1994-ben a világon az elsők között vezette be a “bejegyzett partneri viszony” intézményét leszbikus és homoszexuális párok számára. Idén májusban a parlament törvényt fogadott el, amely az örökbefogadást is lehetővé teszi azonos nemű párok számára. Ezzel a lépéssel teljessé vált a jogegyenlőség a külön- és az azonos nemű házaspárok között.

Az egyházon belül azonban elkeseredett vita dúlt a kérdésről. Sokan amellett érveltek, hogy a templomi esketés szertartását kizárólag heteroszexuális pároknak tartsák fenn. A csütörtöki döntés értelmében november 1-jétől lehetségessé válik az azonos neműek egyházi esküvője is.

Anders Wejryd érsek elégedettségének adott hangot a határozat nyomán, míg a svéd melegek szövetsége szerint az egyház nagy lépést tett a helyes irányba. A kilencmilliós Svédországban a lakosság nyolcvan százaléka evangélikus.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.