Külföld

Rasmussen több aktivitást vár a NATO országaitól

admin
admin

2009. 10. 21. 21:51

Aktívabb afganisztáni szerepvállalásra kívánja ösztönözni a NATO-tagállamait a védelmi miniszterek kétnapos pozsonyi informális találkozóján a szövetség főtitkára Anders Fogh Rasmussen.

“Az emberek szeretnék már látni a fényt az alagút végén. Ez a fény nem más, mint a felelősség átadása az afgánok kezébe” – jelentette ki a NATO főtitkára abban az interjúban, amelyet szerdán este adott a közszolgálati Szlovák Televíziónak.

Rasmussen abból az alkalomból érkezett szerdán délután Szlovákiába, hogy a szövetség védelmi miniszterei csütörtökön és pénteken informális találkozót tartanak Pozsonyban.
A főtitkár szerint a tagországoknak különösen aktívan kellene szerepet vállalniuk az afgán rendőrök és katonák kiképzésében, mert ez az alapja annak, hogy az ország ellenőrzését átadhassák a hazaiaknak.

“Addig maradunk Afganisztánban, amíg erre szükség lesz. Ennek azonban egyszer vége lesz” – húzta alá a volt dán miniszterelnök. Hangsúlyozta: éppen ezért van szükség arra, hogy az afgánok saját kezükbe vegyék életük irányítását és a stabilitás biztosítását.

“Ehhez segítséget fogok kérni mind a nagy, mind a kisebb tagállamoktól is” – jelentette ki Rasmussen. Szlovákiának az afganisztáni rendfenntartó misszióban (ISAF) 245 katonája van, amit a főtitkár “ésszerűnek” minősített.

“Szükségünk van az újabb kiképzőkre és pénzre is, hogy mindezt finanszírozzuk. Most kell aktívabbnak lennünk, hogy később egy kicsit fel tudjunk lélegezni” – tette hozzá.
A NATO főtitkárát csütörtökön fogadják a legfelsőbb szlovák vezetők is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.