Barack Obamának előző nap adták be a hagyományos, szezonális influenza elleni vakcinát. A First Family, vagyis az elnöki család többi tagja – felesége és két lánya – már korábban megkapta a védőoltást.
Az amerikai elnök olyan egészséges felnőtt, akinek nincsenek hajlamosító tényezői, nem tartozik azoknak a kategóriájába, akik elsőként fogják megkapni a H1N1 elleni vakcinát.
Az egészségügyi hatóságok korábbi közlése szerint a 65 évesnél idősebbek, a fiatal gyerekek, a terhes anyák, továbbá a hajlamosító tényezőkkel rendelkező felnőttek, például asztmások, cukor- és szívbetegek nagyobb valószínűséggel betegszenek meg az influenza különböző formáiban, köztük a sertésinfluenzában.
A CBS News értesülése szerint Obama is részesülni kíván az új típusú influenza elleni védőoltásból, de majd csak akkor, ha az már a lakosság széles tömegei számára hozzáférhetővé válik.