Nagyvilág

Ukrajnában nem szűntek meg a rendőrségi kínzások

Ukrajnában tavaly négy személy halt meg rendőrségi kínzások következtében, miközben a fogvatartottakkal szemben fizikai erőszakot alkalmazó rendőrök csak enyhe büntetésre számíthatnak – közölte Nyina Karpacsova, az ukrán parlament emberjogi biztosa.

Karpacsova csütörtökön egy kijevi nemzetközi emberjogi konferencián tartott előadásában hangsúlyozta: régen megérett az idő arra, hogy Ukrajna átvegye és törvényeibe beépítse az európai államok tapasztalatát a büntetés-végrehajtási intézmények humanizálását illetően. Megbízható mechanizmus kialakításával kell útját állni a kínzásoknak – tette hozzá.

Az ombudsman szerint Ukrajnában a rendvédelmi szervek évente közel egymillió embert vesznek őrizetbe, s ezek mindegyike potenciálisan ki van téve annak, hogy megsértik jogait, beleértve a fizikai erőszak alkalmazását. Erről, mint mondta, az ombudsmani hivatalhoz eljuttatott számos sértetti beadvány tanúskodik. A múlt évben Ukrajnában négy halálos áldozata volt a rendőrök által elkövetett kínzásoknak – emlékeztetett.

Karpacsova kifejtette: nemrég ugyan hatályba lépett a büntető törvénykönyv kínzást szankcionáló cikkelye, ám a gyakorlatban azt nem alkalmazzák a rendvédelemi szervek vétkes munkatársaival szemben, továbbra is szolgálati hatáskör túllépéseként minősítik a kínzást.

Példaként említette, hogy 2005-2006-ban egyetlen rendőrt sem ítéltek el kínzás miatt, s 2007-ben is mindössze két felelősségre vonás történt, ami szerinte a büntethetetlenség érzését kelti a rendvédelmi szervek munkatársaiban.

Pozitív fejleményként értékelte az ombudsman, hogy Ukrajnában fokozatosan csökken a szabadságvesztésre ítéltek száma, jelenleg 77 ezerrel kevesebben vannak rács mögött, mint ahányan 2000-ben voltak. Karpacsova közlése szerint jelenleg az ország 184 büntetés-végrehajtó intézetében 146 ezer személy, köztük valamivel több mint hatezer ezer nő, 1523 fiatalkorú, valamint 1576 életfogytiglanra ítélt tölti büntetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik