Nagyvilág

Finnek hallgatják ki a volt szlovén kormányfőt

A finn rendőrség csütörtökön bejelentette, kihallgatásokat folytatnak Szlovéniában, és Janez Jansa az egyike a kihallgatás alatt álló személyeknek. A volt szlovén kormányfő nevéhez fűződik Szlovénia történetének legnagyobb fegyvervásárlása.

A volt kormányfő Ljubljanában megerősítette, hogy finn rendőrök meghallgatták őt annak a nyomozásnak a keretében, amely a finn Patria cég szlovéniai fegyverüzlete ügyében indult.

A szlovén kormányfői tisztet 2004-2008 között betöltő Jansa 2006-ban 278 millió eurós szerződést írt alá a Patria finn hadiipari céggel 135 páncélozott szállító harcjármű (PSZH) megvételéről. Néhány héttel a 2008-as szlovéniai parlamenti választások előtt az YLE finn televízió azzal vádolt meg szlovén vezetőket, köztük Jansát, hogy kenőpénzt fogadtak el a Patriától.

Jansa cáfolatai ellenére az ügy nagy felháborodást váltott ki, és pártja elvesztette a választásokat. A finn nemzeti nyomozó iroda 2008 májusában indított nyomozást, hogy kiderítse, fizetett-e kenőpénzt a Patria a szlovéniai üzlet elnyeréséért. A nyomozást 2009 áprilisában a Patria egyik horvátországi szerződésére is kiterjesztették.

A szlovén és osztrák hatóságokkal együttműködő finn rendőrség szerint a vizsgálat az idei év végére lezárulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik